Könyvajánló: Thomas Hohensee: A lustaság dicsérete

Éppen valami könnyű, nyári olvasmányt kerestem a könyvesboltban, mikor ráakadtam erre a gyöngyszemre. Ez tipikusan az a könyv, amit a címe miatt vesz meg az ember, mert úgy érzi, megszólítja: A lustaság dicsérete. Hát igen, lebuktam.

Bár sosem tartottam magam lustának, inkább csak „energiatakarékosnak”, reméltem némi önigazolást az irományból. Viszont azon a nyáron lusta voltam elolvasni, de egy évvel később behoztam a lemaradást, és a végére értem, nagy szó.

Összességében kellemes kis olvasmány, bár nem túl mélyenszántó, de mire számítson az olvasó egy bevallottan lusta szerzőtől? Őszintén szólva Lao-Ce és Buddha nevét látva a tartalomjegyzékben, örültem volna egy filozófiailag megalapozott lustaság-elméletnek.

Ehelyett a szerző csak mazsolázgat a magvas gondolatokból, kiragadja azt, ami neki tetszik, és kissé kiforgatva próbálja a saját elméletére ráhúzni, mint egy három számmal kisebb, több helyen lyukas zoknit. Van a könyvben néhány nevetséges állítás is, a kedvencem, hogy heti 30 perc edzéssel teljesen fitten tudod tartani a testedet. Valószínűleg a szerző nem az a típus, aki 10 dkg csokitól rögtön hízik egy kilót. Szerencsés fickó.

Mindezek ellenére lehet tanulni a könyvből. Lássuk, hogy mik a sarkalatos állításai:

Annyit kell tenni, amennyi feltétlenül szükséges.

Pozitív lustaságnak nevezi azt a hozzáállást, miszerint a szükséges minimumra csökkentjük a tevékenységünket, amely nélkülözhetetlen a céljaink eléréséhez. Ehhez persze ismernünk kell a céljainkat és a hozzájuk vezető utat. Azzal, hogy a lustaság elé biggyesztette a „pozitív” jelzőt, máris szimpatikusabbá vált a dolog, nemde?

Ne legyen kényszer, azt tegyük, ami spontán jön.

Gyakran érezzük úgy, hogy mennyi mindent meg kell tennünk az életben, valójában ennek a felét sem lenne muszáj. Ha cselekvésről van szó, akkor az örömelvet kell követni, így egészségesebb és boldogabb életet élhetünk. Csak lazán! (A wc-t pedig majd valami tündérmanó kipucolja helyettünk.)

A túl sok akarat és fegyelem veszélyes.

A magunknak felállított szabályok és az önfegyelmezés tönkreteszi az életünket. Úgy tűnik, mintha közelebb vinnének a céljainkhoz, de valójában kontraproduktívak, mert megakasztják azt a lendületet, melyet az örömteli cselekvés képes produkálni. Helyette pedig rengeteg stresszt és szorongást generálnak.

A lustaságot tanulni kell.

A pozitív lustaság nem egyenlő azzal, hogy naphosszat hempergünk a kanapén és tömjük magunkba a popcornt. Tulajdonképpen egy fókuszált cselekvésmód, mely képes felismerni a lényeget, és az energiákat arra felhasználni. Kiemelt szerep jut a meditációnak is.

„A pozitív lusták békésen együtt élnek a káosszal. Meg sem próbálják azt megfékezni, hanem a lényegre koncentrálnak, amivel ellentétben a fegyelem szószólói minden erejük megfeszítésével egy négyszögletes, unalmas világot céloznak meg.”

Látszik, hogy mondani akar valamit, de nem elég megalapozott ahhoz, komolyan vegyem, mindenesetre nem bántam meg, hogy elolvastam. A témafelvetés tetszik, és egy-két gondolatot érdemes belőle zsebre vágni.