Daniel Kahneman: tapasztalat vs. emlékezet

Miért van az, hogy az emlékek megszépítik a dolgokat, vagy éppen ellenkezőleg? Az örömeid, az élményeid, a fájdalmaid, minden, amit az adott pillanatban átélsz, elszáll. Csak az emléke marad meg. Az emlék pedig néha egészen más fényben tünteti fel a dolgokat, mint ahogy valójában történtek.

Daniel Kahneman egy neves pszichológus és Nobel-díjas tudós, aki jártas a kognitív pszichológiában és sokat foglalkozott a döntéshozatali folyamatokkal. Szerinte a boldogság az egy zavaros fogalom, mert egyszerre próbáljuk alkalmazni az átélt élményekre és az életünk értékelésére is, pedig ez két külön dolog. A tapasztalatot és az emlékezetet nem szabad összetéveszteni.

Kahneman szerint az életminőség és boldogság értékelése nem csak a tapasztalatok és az élmények alapján történik, hanem az emlékezetünk és a történetek, amelyeket magunkban konstruálunk szintén meghatározóak. Az emlékezetes események gyakran erőteljesebb hatással vannak az értékelésünkre, mint az átlagos vagy rendszeres tapasztalatok.

Példa: Részt veszel egy szuper koncerten. 50 percen keresztül csodálatos élményben van részed, aztán az utolsó 10 percben valakik a közeledben elkezdenek cseverészni, ami nagyon felbosszant. Ez elrontja az egész élményedet, és szinte el is felejted, hogy 50 percen keresztül nagyon jól érezted magad, mert arra fogsz emlékezni, hogy tönkretették neked a koncert élvezetét.

Mi a különbség a tapasztaló én és az emlékező én között?

A tapasztaló én a pillanatban él.  Élvezi és átéli az élményeket, érzelmeket és érzeteket a jelen pillanatban. Érzelmileg gazdag, intenzív.

Rövid távú, a jelen pillanatban él, majd továbblép a következő pillanatra. A pszichológiai jelen körülbelül 3 másodpercig tart, egy életben kb. 600 millió van belőle. Egy hónapban kb. 600 ezer. Életünk legtöbb pillanata nem hagy nyomot, csak azok, melyeknek az emléke megmarad.

Mire emlékezünk? Az emlékező én megjegyzi a dolgokat és megírja az életünk történetét. Ő a nagy mesélő. Amit megtartunk a tapasztalatból, az a történet. A történet kritikus pontja, hogy hogyan végződik. „Minden jó, ha vége jó”. Mi határozza meg a történetet? A történeteket a változások, a jelentős pillanatok és a végződésük határozza meg. Ezek azok, amikre emlékezni szoktunk.

Az emlékező én az emlékeinket és tapasztalatainkat értékeli, összefüggéseket keres közöttük, és rekonstruálja a múltat. Ez az én alakítja ki a narratívákat, amelyeken keresztül értelmezzük az életünket és önmagunkat.

Hajlamos torzításokra és szelektivitásra. Az emlékeink nem mindig pontosak vagy objektívek, hanem inkább szubjektív értékeléseken alapulnak. Az emlékező én kihangsúlyozhat vagy elhanyagolhat bizonyos részleteket az emlékeinkből, ami befolyásolja az események értékelését.

Az emlékező én az emlékeink alapján határozza meg, hogyan értékeljük a jelenbeli helyzeteket, és milyen döntéseket hozunk. Az emlékeink befolyásolhatják, hogyan választjuk meg az élményeinket és milyen célokat tűzünk ki. Igazából nem tapasztalatok között választunk, hanem tapasztalatok emlékei között.

A legnagyobb különbség a két én között az idő kezelése. A tapasztaló én nézőpontjából, ha nyaralunk, és az első hét épp olyan jó, mint a második, akkor a kéthetes vakáció kétszer olyan jó, mint az egyhetes. Az emlékező én máshogy működik. Szerinte egy kéthetes nyaralás alig jobb, mint egy egyhetes, mert nincsenek további új emlékek, nem változott a sztori. Az időnek kevés hatása van a történetre.

Mikor boldog az egyik én és mikor a másik?

Nem ugyanazokra a dolgokra figyelünk, amikor gondolkozunk az életről és amikor éljük azt. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül az élmények valósága határozza meg, hogy boldogok vagyunk-e vagy sem, hanem az, hogy milyenek az emlékeink ezekről az élményekről.

A tapasztaló én pillanatnyi boldogságot élhet át, amikor pozitív élményeket, örömet vagy elégedettséget tapasztal.

Például egy finom étel vagy ital fogyasztása, egy szép természeti látvány megtekintése, egy kellemes társasági élmény, egy kihívást jelentő tevékenység sikeres teljesítése vagy akár egy érzelmi kötődés megélése más emberekkel mind olyan helyzetek, amelyekben a tapasztaló én boldogságot élhet át. Ez mindig pillanatnyi és rövid távú.

Az emlékező én boldogsága vagy elégedettsége összefügg a múltbeli emlékek és az emlékezet által formált értékelésekkel. Az emlékező én akkor lehet boldog, amikor pozitív emlékekkel és értékelésekkel rendelkezik a múltról. Nem feltétlenül függ össze a pillanatnyi helyzettel vagy élményekkel, ugyanis az emlékek torzításokra és szelektivitásra hajlamosak. Tehát itt nem arról van szó, hogy milyen boldogan él valaki, hanem arról, hogy mennyire elégedett, amikor az életére gondol.

Egy gondolat, amit érdemes elvinned ebből az elméletből: Az élet boldogságának és elégedettségének megértése érdekében fontos, hogy figyelembe vegyük mind a tapasztalatokat, mind az emlékezetet, és ne hagyjuk, hogy az emlékezetünk torzításai egyoldalúan befolyásolják értékelésünket.

Nézd meg az előadást a linken, van hozzá magyar felirat is!

Daniel Kahneman: A tapasztalat kontra emlékezet rejtély