Pszichológia

Erik Erikson elmélete a fejlődési szakaszokról

Erik Erikson pszichológus nyolc pszichoszociális fejlődési szakaszt térképezett fel, amelyeken életünk során végig kell mennünk a csecsemőkortól az időskorig. Mindegyik kihívásokat és válságokat tartalmaz, amelyek sikeres átvészelése hozzájárul a személyes növekedéshez és az identitásunk fejlődéséhez.

Miért pszichoszociális? Mivel az egyén pszichológiai szükségletei és a társadalom szükségletei ütköznek ezekben a fejlődési szakaszokban.

Minden fejlődési szakaszban valamilyen konfliktussal találkozunk. Ha sikeresen vesszük az akadályokat, akkor fejlődünk és erősödik az identitásunk. Viszont, ha nem sikerül megfelelően válaszolni a kihívásokra, akkor az problémákat okozhat a pszichológiai fejlődésben és az identitásunk kialakulásában.

 

1. szakasz: csecsemőkor (kb. 0-1 év)

A fő konfliktus a bizalom és a bizalmatlanság konfliktusa.

Már születés után is számos fejlődési kihívással kell szembesülnünk. Elsőként ki kell alakítanunk az alapvető bizalom érzését. Meg kell tanulnunk, hogy megbízhatunk az emberekben és a világban. Ez a bizalom általában az anyával és az apával kezdődik, vagy az elsődleges gondozókkal. A megfelelő táplálás, törődés és biztonság érzetének megteremtése hozzájárul az alapvető bizalom kialakításához.

Ha nem kapunk megfelelő gondoskodást, vagy ha az alapvető igényeinkre nem megfelelő módon reagálnak, akkor kialakulhat a bizalmatlanság érzése. Ha a környezet nem biztonságos és megbízható, akkor elveszítjük az alapvető bizalmunkat, és ez kihat az egész életünkre. Úgy érezzük majd, hogy a világ kiszámíthatatlan, ami a gyanakvás és a szorongás érzését táplálja bennünk.

A siker ebben a szakaszban a remény elsajátításához vezet.

A bizalom érzésének kialakulásával reménykedhetünk abban, hogy az új krízisek felmerülésekor lesznek, akik támogatnak minket.

A kudarc ebben a szakaszban a félelem kialakulásához vezet.

Ez szorongást, fokozott bizonytalanságot és a körülöttük lévő világgal szembeni túlzott bizalmatlanságot eredményezhet.

 

2. szakasz: kisgyermekkor (kb. 1-3 év)

A fő konfliktus az önállóság és a szégyen/kétség konfliktusa.

Ebben a szakaszban a függetlenségre törekszünk. Megkezdjük a saját testi funkcióink felfedezését, például a mozgást, és különböző tevékenységeket próbálunk ki, kísérletezgetünk.

Ha nem kapunk visszajelzést, vagy negatív visszajelzést kapunk a kísérleteinkre, esetleg, ha az elvárások túlzottan szigorúak, akkor szégyen- és kétségbeesés-érzéseket tapasztalhatunk. Ez gátolhatja az önállóság kialakulását, és kételkedni kezdhetünk a saját képességeinkben.

A siker ebben a szakaszban az akarat kialakulásához vezet.

Ha ebben a szakaszban bátorítást kapunk és támogatást a megnövekedett önállóságunkban, akkor magabiztosabban boldogulunk majd a világban.

A kudarc ebben a szakaszban a szégyenérzet és a kétely kialakulásához vezet.

Ez önbizalomhiányhoz, az új dolgok kipróbálásától való félelemhez vezethet.

 

3. szakasz: korai gyermekkor (kb. 3-6 év)

A fő konfliktus a kezdeményezés és bűntudat konfliktusa.

Ebben a szakaszban próbáljuk kiterjeszteni a befolyásunkat a környezetünkre. Kezdeményezünk játékokat, tevékenységeket, és elkezdünk érdeklődni a világ iránt. Elkezdünk önállóan gondolkodni, terveket megfogalmazni és végrehajtani, ami elősegíti a céltudatosság kialakulását.

Ha bátorítást és támogatást kapunk a kezdeményezéseinkre, akkor örömmel kezdünk el tervezni, feladatokat elvégezni, és szembenézni a kihívásokkal.

Ha elnyomást és a negatív visszajelzést tapasztalunk, elveszíthetjük a kezdeményező kedvünket és kreativitásunkat, és bűntudat alakulhat ki bennünk.

A siker ebben a szakaszban a céltudatosság kialakulásához vezet.

Ha támogatnak minket az ötleteink kifejezésében, és pozitív visszajelzéseket kapunk a kezdeményezéseinkre, akkor képesek leszünk önbizalommal és kreativitással kezelni a környezetünket.

A kudarc ebben a szakaszban a bűntudat kialakulása.

Ennek következtében inkább visszahúzódunk, és kevésbé valószínű, hogy kezdeményezők vagy kreatívak leszünk a jövőben. Fontos a kezdeményezés és a bűntudat közötti egészséges egyensúly.

 

4. szakasz: iskoláskor (kb. 6-12 év)

A fő konfliktus a törekvés és az alulmaradás konfliktusa.

Ebben a szakaszban elkezdjük összehasonlítani magunkat másokkal, hogy felmérjük a képességeinket és értékünket. Olyan készségeink alakulnak ki, amelyek szükségesek az iskolai teljesítményhez és a társas kapcsolatokhoz. Tanulunk, alkotunk és megpróbálunk különböző kihívásokat teljesíteni. Az ilyen iparkodás és készségek kialakítása növeli az önbizalmunkat és segít abban, hogy sikeresek legyünk az iskolában és más területeken.

Ha nem érezzük magunkat sikeresnek az iskolában vagy máshol, akkor az alulmaradás érzése alakulhat ki bennünk. Az elvárásoknak való megfelelés hiánya, a sikertelenség és a kudarcélmények negatívan befolyásolhatják az önbizalmunkat és a törekvéseinket.

A siker ebben a szakaszban az alkotóképesség kialakulásához vezet.

Ha támogatnak minket a tanulásban és a különböző tevékenységekben, és pozitív visszajelzéseket kapunk az erőfeszítéseinkre, akkor növekszik az önbizalmunk és fejlődnek a készségeink.

A kudarc ebben a szakaszban a kisebbrendűség érzését eredményezi.

Ennek eredményeként elveszíthetjük a motivációt és a kezdeményező kedvünket.

 

5. szakasz: serdülőkor (kb. 12-18 év)

A fő konfliktus az identitás és a szerepvállalás konfliktusa.

Ebben a szakaszban az identitásunk kialakításán és a társadalomban való helyünk megtalálásán dolgozunk. A saját identitásunk keresése magában foglalja a személyes értékek, hitrendszerek, érdeklődési területek és jövőbeli tervek meghatározását. Próbáljuk megválaszolni a “Ki vagyok én?” kérdést és belekóstolunk különböző szerepekbe. Ez a szakasz a gyermekkorból a felnőttkorba való átmenetet jelenti.

A siker ebben a szakaszban stabil öntudathoz vezet.

Ha sikerrel vesszük az identitásépítés kihívásait, stabilabb önképpel és önbizalommal gazdagodhatunk. A megtalált identitás segít az életcéljaink, értékeink és kapcsolataink tudatos kezelésében.

A kudarc ebben a szakaszban gyenge önérzethez, szerepzavarhoz és bizonytalan jövőképhez vezethet.

Ha nem kapunk elég teret, hogy kibontakoztassuk önmagunkat, akkor bizonytalanok leszünk a világban elfoglalt helyünkkel kapcsolatban, az értékeinkkel és a jövővel kapcsolatban. Nehezen tudjuk azonosítani a céljainkat, ami zavart okozhat az identitásunkban.

 

6. szakasz: fiatal felnőttkor (kb. 18-40 év)

A fő konfliktus az intimitás és elszigeteltség konfliktusa.

Ebben a szakaszban az intimitást keressük. Szoros kapcsolatokat alakítunk ki másokkal, de közben szeretnénk az önállőságunkat is megtartani. Ezek lehetnek romantikus kapcsolatok, barátságok és más személyes kapcsolatok. Az intimitás nem csak érzelmi vonatkozásokat jelent, hanem azt is, hogy megosztjuk az életünket másokkal.

Ha nem vagyunk képesek kialakítani szoros kapcsolatokat, akkor elszigetelve érezhetjük magunkat. A magány pedig komoly pszichológiai kihívást jelenthet.

A siker ebben a szakaszban stabil kapcsolatokhoz vezet.

Azok, akik sikeresen alakítanak ki és tartanak fenn mély kapcsolatokat, érzelmileg teljesebb életet élhetnek, és képesek lesznek megtartani egyensúlyt az önállóságuk és a kapcsolataik között.

A kudarc ebben a szakaszban az elidegenedés érzéséhez vezet.

Ha nehezen alakítunk ki szoros kapcsolatokat, talán korábbi megoldatlan identitásválságok vagy az elutasítástól való félelem miatt, akkor elszigeteltnek, magányosnak érezhetjük magunkat. Ez néha depresszióhoz vezethet.

 

7. szakasz: középkor (kb. 40-65 év)

A fő konfliktus a termékenység és a stagnálás konfliktusa.

Ebben a szakaszban értékeljük az életünk eddigi eredményeit és keressük a lehetőségeket a további fejlődésre és teljesítményre. Ez nem csak a szó szoros értelmében vett termékenységet jelenti, vagyis a gyerekvállalást, hanem a szakmai, személyes és közösségi életben való aktív részvételt is. Szeretnénk nyomot hagyni magunk után, azáltal, hogy olyan dolgokat hozunk létre vagy ápolunk, amelyek túlélnek minket.

Ha viszont úgy érzzük, hogy nem keltettünk semmi pozitív hatást, vagy nem vettünk részt produktív vagy kreatív feladatokban, akkor stagnálást tapasztalhatunk, ami egyfajta ürességérzés. Ez magában foglalhatja az élettel való elégedetlenséget, a közösségi és személyes kapcsolatok hiányát, valamint a szakmai élet zsákutcáját.

A siker ebben a szakaszban a produktivitás és kiteljesedés érzéséhez vezet.

Úgy érezzük, hogy hozzájárulunk a jövőhöz, jellemzően a családon és a munkán keresztül, és elégedettek vagyunk azzal, amit létrehoztunk.

A kudarc ebben a szakaszban a haszontalanság érzéséhez vezet.

Ha nincs mit felmutatnunk, úgy érezhetjük, hogy elszakadtunk a közösségünktől és a társadalom egészétől.

 

8. szakasz: időskor (kb. 65 év felett)

A fő konfliktus az én-integritás és a kétségbeesés konfliktusa.

Ebben a szakaszban értékeljük az életünket, visszatekintünk az elért eredményekre és élményekre. Az én integritása itt azt jelenti, hogy elégedettek vagyunk az életünkkel és elfogadjuk a múltunkat, a sikereket és a kudarcokat is, nem élünk szorongásokkal vagy bűntudattal.

Ha valaki nem érzi sikeresnek az életét, megbánta a döntéseit, az kétségbeesést érezhet, szenvedhet a múltban elkövetett hibáktól, kihagyott lehetőségektől.

A siker ebben a szakaszban az integritás kialakulásához vezethet.

Vagyis a koherencia és teljesség érzésének a kialakulásához. Ez hozzájárul a belső békéhez és a bölcsességhez. Ez a bölcsesség képessé tesz minket arra, hogy az életünkre a lezárás és a teljesség érzésével tekintsünk vissza, és a halált is félelem nélkül fogadjuk el.

A kudarc ebben a szakaszban a kétségbeeséshez vezethet.

A kétségbeesés magában foglalja a megbánás, a keserűség és az élettel kapcsolatos csalódottság érzését, valamint a közelgő haláltól való félelmet.

 

Forrás:

https://www.simplypsychology.org/erik-erikson.html

Érdekel a véleményed, kérlek oszd meg velünk!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük