Könyvajánló: Steigervald Krisztián: Generációk harca

Megfigyelted már, milyen nehéz néha szót érteni a nagymamáddal, a főnököddel vagy akár a saját gyerekeddel? És azt, hogy hiába próbálod elmagyarázni, amit érzel vagy gondolsz, mintha nem ugyanazt a nyelvet beszélnétek?

Ha igen, akkor jó hírem van: nem vagy egyedül. Steigervald Krisztián Generációk harca című könyve pontosan ezt a problémát járja körül – méghozzá úgy, hogy közben egyszerre ad megértést, tükröt és néha jóleső felismeréseket is.

A könyv alcíme – Hogyan értsük meg egymást? – nem véletlenül ennyire hangsúlyos. Ez a kulcskérdés vezeti végig az egész könyvet. A célja nem az, hogy bűnbakokat keressen, vagy rangsorolja a generációkat, hanem hogy segítse a párbeszédet. Azt az olykor nehézkes, félrecsúszó, frusztrációktól terhelt kommunikációt, amit a generációs különbségek időnként lehetetlenné tesznek.

Minden generációnak megvan a saját története

A könyv egyik legerősebb üzenete, hogy nincs hibás generáció. Mindannyian a saját korunk szülöttei vagyunk, és a viselkedésünket, értékrendünket nagyban meghatározza az a történelmi-társadalmi közeg, amibe beleszülettünk. A szerző egyértelműen azt az álláspontot képviseli, hogy minden generáció a tőle telhető legjobbat hozta ki a saját körülményeiből.

A könyv azért is érdekes, mert bár tudományosan nem minden esetben alátámasztott – inkább megfigyeléseken, tapasztalatokon alapul –, mégis képes valamilyen szintű megértést nyújtani. Személyes történeteket, életérzéseket, mintákat gyűjt össze, és ezáltal közel hozza egymáshoz a különböző generációkat, hogy egy folyamatban lássuk őket, ne különálló egységekként.

Mi is az a generáció, és mi határozza meg?

Fontos leszögezni, hogy a generáció nem egyenlő az életkorral. Nem az a lényeg, hogy hány éves vagy, hanem az, hogy milyen társadalmi, kulturális és technológiai hatások értek a formálódásod időszakában. Ezt nevezi „alapélménynek” – ezek azok az élmények, amelyek fiatalon érnek, és hosszú távon meghatározzák a világlátásodat.

Emellett bevezet egy másik fogalmat is: az „élménytartományt”, ami az egész életed során felhalmozott élmények összessége. A két fogalom együtt segít megérteni, miért nem „nevelhetők ki” a generációs jegyek. Ezek nem divathullámok, hanem mély, strukturális különbségek.

Hat generáció – hat külön világ?

A könyv talán legizgalmasabb része az, amikor végigvezet a hat generáció sajátosságain. Minden nemzedéknél az alapélmények és társadalmi változások hatásait mutatja be – így hirtelen értelmet nyer az is, hogy a nagypapád miért nem dob ki semmit, a szüleid miért aggódnak túl mindent, vagy a kamasz miért nem akar felnézni a telefonjából.

A veteránok (akik 1945 előtt születtek)

Az építők generációja, alapélménye a veszteség, a hiány, a bizonytalanság.

Ők még a túlélés logikájában szocializálódtak. A biztonság, a spájzolás, a „jobb félni, mint megijedni” hozzáállás náluk természetes védekezési mechanizmus. Nehéz lehet megértened őket, ha nem volt részed hasonló bizonytalanságban.

Baby boomerek (akik 1946–1964 között születtek)

Alapélményük a hidegháború, a rádióból és a tévéből érkező folyamatos fenyegetettség.
Ők nem akarták azt adni a gyerekeiknek, amit ők kaptak, ezért kvázi elindították az individualizmus forradalmát.

Ők az elsők, akik megkérdőjelezik, hogy a szüleik jól csinálták-e: diákmozgalmak, hippikultúra, beatnemzedék.

És ők az első generáció, akiket a gyerekeik már tegeznek. Sokuk számára a szeretetnyelv a gondoskodás és az aggódás.

A karriert évtizedekben tervezték, általában hosszú távban gondolkodnak és rendkívül feladatorientáltak. Nem szívesen dobnak ki semmit, és nem szeretnek többet költeni a kelleténél.

X generáció (akik 1965–1979 között születtek)

Ők az első technológiaorientált, de még analóg világban született nemzedék. Magukra hagyott gyerekek, akik baráti körben tanulták meg, amit a szüleiktől nem kaptak meg. Terhelhetők, maximalisták, és nekik köszönhetjük, hogy a pszichológushoz járás ma már nem tabu.

Alapélményük a bizonytalanság, de kicsit másképp: keresik, hogy a folyamatosan változó világban hogyan lehet megtalálni azokat az eszközöket, amelyek biztosítják a sikert, a jóllétet. Rengeteg változást kellett megélniük, éppen ezért jól alkalmazkodnak.

Mindent meg akarnak adni a gyerekeiknek, állandóan óvó figyelemmel követik őket.

Y generáció (akik 1980–1994 születtek)

Az én generációm. És ha te is Y-os vagy, akkor biztosan ismerős az a kettősség, amit ez a nemzedék hordoz: még offline világban nőtt fel, de már digitálisan éretté vált.

Szelfik, walkmanek, Facebook, felsőfokú tanulmányok – egyszerre vagyunk a legképzettebbek és a legbizonytalanabbak, hiszen felnőtté válásunk idején a világ egyre kiszámíthatatlanabb lett.

Az Y az első individuális nemzedék, élményorientált és egészségtudatos. Az idősebb Y-osok X-es munkahelyi jegyeket hordoznak, a fiatalabbak inkább a Z generációhoz hasonlítanak a munkamorál szempontjából.

Az életkor tisztelete már szinte teljesen a homályba merült ennél a generációnál.

Z generáció (1995–2009)

A „digitális bennszülöttek”, az „elveszett generáció”. Ők már egy online és offline közötti határokat nem ismerő világba érkeztek. Számukra a siker sokszor a követők számában mérhető. Nagyon tudatosak, de néha elvesznek a lehetőségek tengerében. És igen, őket már nem tanítottuk meg unatkozni – az állandó stimuláció igénye néha túlterheli őket.

Az első olyan generáció, amelynek a szülei megpróbáltak mindent átvállalni helyettük, ami azzal jár, hogy nem tanultak meg hibázni.

A Z generáció az egyéni hasznosságot keresi, egészségtudatos, környezettudatos és pénztudatos, nem költ feleslegesen.

Sok esetben teherként élik meg a személyes kapcsolatokat és az emberi kapcsolatok terén is megfontoltak.

Alfa generáció (akik 2010 után születtek)

A legfiatalabbak, akik már az érintőképernyővel a kezükben nőnek fel. A könyv róluk még csak előrejelzéseket fogalmaz meg: változik az agyuk működése, a rövid távú memória dominál, és az érzelmi fejlődésük is más pályán halad, mint a korábbi generációké. Gyengül a bal agyfélteke terhelése, és erősödik a jobb agyféltekéjé. Még nem tudjuk, ez milyen hatással lesz az életükre.

És amikor mind együtt van…

A könyv utolsó része bemutatja, hogyan fér meg egymás mellett ez a hat nemzedék például a munkahelyen, egy családi vacsorán vagy akár karácsonykor. A félreértések gyakran abból erednek, hogy olyan értékek mentén próbáljuk értelmezni a másikat, ami számára nem releváns. Amit te lojalitásnak tartasz, az neki már szolgalelkűség. Amit ő felelőtlenségnek lát, az számodra rugalmasság.

Ez a könyv nem ad kész megoldásokat – és talán jobb is így. Inkább térképet ad a kezedbe, amin eligazodhatsz. Ha szeretnéd jobban érteni a szüleidet, a kollégáidat vagy a gyerekeidet, remek kiindulópont. Segít megállni egy pillanatra, és ráeszmélni: nem velem van a baj, és nem is vele, csak egyszerűen mások a prioritások.