Energia- és időbeosztás
Sarkalatos pont a fejlődésünkben, hogy hogyan tudjuk beosztani az időnket és energiáinkat, abból a célból, hogy minél eredményesebbek lehessünk. Ebben a kategóriában találod a hatékonysággal, időgazdálkodással kapcsolatos cikkeket, és tippeket.
-
Bagoly vagy pacsirta? – Mit mond a tudomány?
Van olyan, aki reggel hatkor már kávéval a kezében ül a gép előtt, és úgy érzi, a nap legjobb része már el is kezdődött. És van az, aki ugyanebben az időpontban még félálomban botorkál a lakásban, viszont este tízkor hirtelen életre kel, és akkor kezdene igazán dolgozni, alkotni vagy gondolkodni. A hétköznapi nyelv egyszerűen pacsirtának és bagolynak nevezi ezt a…
-
Amikor túl sok a terved, de kevés az energiád
Sokszor tapasztalom azt, hogy nem elég a 24 óra arra, amit csinálni szeretnék. Túl sok az ötlet, túl sok a teendő, túl kevés az idő és az energia. Így semmi sem készül el igazán, és ahelyett, hogy befejezném a dolgokat, inkább valami újba kezdek bele. Emiatt sajnos sok minden elsikkad. Túltervezek, hajtok, kimerülök, csalódott vagyok és elégedetlen. Úgyhogy gatyába rázom…
-
Mind map, több mint szép jegyzetelés
A mind map-et sokan csak szép jegyzetelésnek gondolják, pedig valójában egy hatékony, időnyerő és információmélyítő eszköz. Ha elkezded használni, gyorsan észreveszed, hogy nemcsak rendszerezettebbé válsz általa, hanem kevesebb mentális energiát használsz el, tisztábban látsz helyzeteket, és könnyebben jutsz el a cselekvésig. Amiben a mind map igazán segíteni tud, az az átláthatóság és a mentális fókusz. Mi a mind map?…
-
Honnan tudhatod, hogy mi a fontos?
Minden napod ugyanazzal a 24 órával indul, mégis vannak napok, amikor úgy érzed, valahogy kifolyik az idő az ujjaid közül. Sok mindent szeretnél, sok mindent kellene, és ott vannak a váratlan helyzetek is, amik elvileg csak pár percre rántanak ki a ritmusodból, de ez a pár perc sokszor fél órára vagy akár órákra borítja a fókuszt. A modern élet egyik…
-
Mit jelent az elvesztegetett idő?
Amikor azon gondolkodsz, hogy jól gazdálkodsz-e az időddel, először az jut eszedbe, hogy vajon mennyire voltál produktív. Elvégezted a feladataidat? Haladtál-e a céljaiddal? Kihasználtad a nap minden percét? Ezek jogos kérdések, mert a mai világban a teljesítményt szinte folyamatosan mérik és számon is kérik rajtad. De azért ez így elég stresszes, nem? Ha mélyebbre ásol, hamar rájössz, hogy az elvesztegetett…
-
A halogatás legtrükkösebb formája: a pótcselekvés
A hatékonyság legnagyobb ellensége nem az, ha nem csinálsz semmit, hanem a pótcselekvések. Mert azt az illúziót keltik, hogy nem tétlenkedsz, de valójában mégsem azzal foglalkozol, ami fontos. Mégis valamennyire megnyugtatnak, afféle jó kifogások, hogy miért nem foglalkozol végre a lényeges dolgokkal. Inkább rendezed a könyveidet, válaszolsz néhány e-mailre, átnézed a naptáradat, vagy épp kitakarítod a konyhát. Ezek mind pótcselekvések.…
-
6 lépés, ha már a kiégés határán vagy
Amikor úgy érzed, hogy minden túl sok, és egyre nehezebben tartod a tempót, akkor valószínűleg nem csak elfoglalt vagy, hanem kimerült. Egy ponton túl már nem az időbeosztásod a probléma, hanem az, hogy elfogytak az energiatartalékaid. Ebben az esetben, ha ugyanúgy folytatod, mint eddig, azzal lassú öngyilkosságot követsz el. A kiégés nem egyik napról a másikra ér utol. És ha…
-
Amikor az idő kifolyik a kezed közül
Előfordult már veled, hogy reggel még volt egy világos képed arról, mit szeretnél elvégezni, estére pedig csak egy kimerült sóhaj maradt, miközben azon gondolkodtál: „De hát mire ment el ez a nap?” Nem vagy egyedül. Valójában a stressz, a túlterheltség és a széttöredezett figyelem torzítja el az időhöz való viszonyunkat. Olyan mentális állapotba kerülünk, ahol az agyunk nem tudja összerakni…
-
Mi az elmélyült munka?
Valószínűleg te is ismered azt az érzést, amikor egy feladaton dolgozol, de közben három másik dolog is a fejedben zakatol. Jönnek az e-mailek, pittyennek az értesítések, valaki közbeszól, majd egyszer csak azon kapod magad, hogy húsz perc telt el, és még mindig csak a dokumentum fejlécét nézed. A figyelmed szétszóródik, a gondolataid felszínesek, a nap végén pedig kimerülten, mégis elégedetlenül…
-
Mi az a „figyelmi maradvány”?
Volt már olyan, hogy le akartál ülni egy fontos feladathoz, de nem ment? Előtte még gyorsan elküldtél egy e-mailt, lezártál egy félbeszakadt beszélgetést, vagy megnyitottad a facebook oldaladat… aztán ott maradtál fejben valahol máshol. Nem tudtál koncentrálni. Hiába ültél ott, testben jelen voltál, de agyban? Még mindig a korábbi feladat pörgött benned. Ez nem véletlen. Ezt a jelenséget nevezi a…
-
A „dolgozz kevesebbet, érj el többet” mítosz
„Work smart, not hard”, vagyis: „Dolgozz okosan, ne keményen!”Talán te is elgondolkodtál már azon, vajon tényleg lehetséges-e kevesebb munkával több eredményt elérni. Én már sokszor. Van-e ebben bármi igazság, vagy csak kevesek luxusa, akik mögött már ott áll egy felépített vállalkozás, passzív jövedelem és egy csapat asszisztens? Nézzük meg kicsit mélyebben! Mert bár a gondolat vonzó – és bizonyos helyzetekben…
-
Hogyan pihenj jól?
Hiába alszol eleget, mégis fáradtan ébredsz? Talán te is ismered azt az érzést, amikor kipipáltad a napi teendőket, este ledőlsz a kanapéra, megnézel egy sorozatrészt vagy scrollozol a telefonodon, mégsem érzed, hogy valóban feltöltődnél. Lehet, hogy valójában nem azt a fajta pihenést választod, amire valóban szükséged lenne. Dr. Saundra Dalton-Smith, belgyógyász és író, saját orvosi és emberi tapasztalatai alapján hét…
-
Időmenedzsment introvertáltaknak: a töltődésre is időt kell szánni
A hatékony időgazdálkodás nem pusztán a feladatok logikus elrendezéséről szól. Lényeges az is, hogyan tudsz az energiával gazdálkodni – különösen, ha introvertáltként éled a mindennapokat. Az időd korlátozott, de ami még fontosabb: az energiád is. Ezért, ha valóban kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható időbeosztást szeretnél kialakítani, elengedhetetlen, hogy figyelembe vedd a személyiséged működését – és azt, hogyan hatnak rád a különféle…
-
Milyen az időkezelési típusod?
Valószínűleg te is találkoztál már időgazdálkodási tippekkel, módszerekkel, tuti rendszerekkel, amik valaki életét már megváltoztatták. Talán ki is próbáltad őket, mégis úgy érezted, nem neked valók. Pedig lelkes voltál, de nem működött. Na, de miért? A válasz egyszerűbb, mint gondolnád: nem mindenki kezeli egyformán az időt, mert nem egyformán gondolkodunk, nem ugyanazok a működési mintáink, és eltérő dolgok motiválnak minket.…
-
Létezik-e a tavaszi fáradtság?
Ahogy a természet ébred, és a nappalok egyre hosszabbak lesznek, azt várnád, hogy te is tele leszel energiával és lendülettel. Mégis, a tavasz beköszöntével sokan tapasztalják az ellenkezőjét: állandó fáradtság, levertség és motivációhiány nehezíti a mindennapokat. Szerencsére nem mindenkinél, valószínűleg ez is alkattól függ. Lélekben örülünk a tavasznak, fizikálisan mégis megvisel néhányunkat az átmenet. Az úgynevezett tavaszi fáradtság, egy teljesen…