5+1 kevésbé ismert jele a megfelelési kényszernek

A megfelelési kényszerről elég egyértelmű kép él bennünk. Az az ember jut eszünkbe, aki mindenre igent mond és aki folyton mások kedvében jár. Ez egy erősen leegyszerűsített kép.

A megfelelési kényszer sokkal sunyibb módon is meghúzódhat a háttérben. Sokszor fel sem tűnik, nem zavaró, és nem is gondolnánk problémának. Sőt, néha kifejezetten olyan tulajdonságok mögé bújik, melyeket pozitívnak tartunk, mint például a segítőkészség, az alkalmazkodóképesség vagy az önállóság.

Alkalmazkodás vs. megfelelési kényszer

Önmagában az alkalmazkodás teljesen természetes része az emberi kapcsolatoknak. Nem tudnánk együttműködni másokkal, ha ne vennénk figyelembe egymás igényeit. Az nem probléma, hogy adsz, figyelsz, vagy kompromisszumot kötsz.

De az már probléma, amikor mindezt nem belső indíttatásból teszed, hanem egyfajta belső nyomás hatására.

A megfelelési kényszer lényege, hogy a saját értékedet mások reakcióihoz kötöd. Ahhoz, hogy elfogadnak-e, hogy elégedettek-e veled, vagy hogy jó véleménnyel vannak-e rólad.

Ez egy idő után kimeríthet, mert ilyenkor nem az történik, hogy néha alkalmazkodsz, hanem az, hogy önmagadat igazítod másokhoz újra és újra. Folyamatosan monitorozod, kontrollálod és alakítod magad, hogy megfelelj.

A jól ismert jelek:

• nehezen mondasz nemet,
• túl sok mindent vállalsz,
• sokszor érzed magad túlterheltnek mások miatt,
• bűntudatod van, ha magadat helyezed előtérbe,
• fontos számodra, hogy mindenki elégedett legyen veled.

A klasszikus jeleket mindenki ismeri, de vannak jelek, amik sokkal nehezebben felismerhetők. Nézzük meg ezeket!

„Majd én megoldom…”

Van az a típus, aki sosem kér segítséget, aki megoldja a dolgokat, aki nem akar másoknak problémát okozni. Erős, önálló és megbízható. Ez még nem gond, sőt inkább pozitív. Viszont van egy finom határ az egészséges önállóság és a túlzott önterhelés között. Nem mindegy, hogy valaki nem akar, vagy igazából nem mer segítséget kérni.

Ha te is ilyen típus vagy, akkor érdemes feltenned a kérdést magadnak, hogy mi történik benned akkor, amikor segítséget kellene kérned? Tapasztalsz egy belső ellenállást?

Mert, ha igen, akkor nem csak az a célod, hogy megoldj valamit, hanem az is, hogy fenntarts egy képet magadról, ami mások számára problémamentes.

Ebből pedig az következik, hogy miközben kívülről erősnek látszol, belül egyre nagyobb terhet cipelsz egyedül.

„Mindenem a tiéd…”

Meghívtok valakit vacsorára, te pedig 2 háromfogásos menüsort lefőzöl, amin 2 napig dolgozol, mikor egy laza sonkás melegszendó is bőven elég lett volna.

Az is lehet a megfelelési kényszer jele, ha folyamatosan többet adsz, mint ami egészséges lenne. És ez benned ritkán jelenik meg úgy, hogy túl sokat adsz, mert valahogy természetesnek érzed.

Például: túl sok energiát teszel mások problémáiba, mindig te figyelsz, te hallgatsz, te segítesz és nehezen fogadsz el viszonzást. A mögöttes dinamika az, hogy „Akkor vagyok értékes, ha adok.”

A segítőkészség az egyik legpozitívabb emberi tulajdonság. Kapcsolatokat épít, bizalmat teremt, és valódi értéket ad. De van egy pont, ahol az odaadás már nem szabad döntés, hanem egy belső kényszer eredménye.

Többet adsz, mint amennyit kapsz? Kimerülsz a kapcsolataidban? Akkor érdemes ezen elgondolkoznod.

„Zéró dráma”

Sokan büszkén mondják magukról, hogy ők nem konfliktusos típusok. Nem szeretik a vitát, nem akarnak feszültséget, inkább a béke. Ez valóban lehet érett működés, de nem minden esetben.

Ha rendszeresen visszatartod a véleményedet, ha inkább lenyeled, ami zavar, vagy ha halogatod a nehéz beszélgetéseket, akkor valójában nem a helyzetet kezeled, hanem az érzést próbálod elkerülni, ami vele járna.

A megfelelési kényszer ebben az esetben úgy jelenik meg, hogy a kapcsolat nyugalma fontosabbá válik, mint a valódi őszinteség. Fontosabbá válik a béke látszata, mint a saját igazságod.

Rövid távon ez kevesebb feszültséget jelent, hosszú távon viszont egyre több feszültség gyülemlik fel. És amit nem mondasz ki, az nem szűnik meg, csak átalakul.

„Nekem 8”

A „nekem mindegy” kifejezés az egyik legártatlanabbnak tűnő jelenség. Mit egyetek, hova menjetek, mit csináljatok? Mindig lesz valaki, akinek mindegy. És valóban, néha tényleg mindegy.

De ha ez a válasz túl gyakran és automatikusan jelenik meg, az már gyanús, mert lehet, hogy nem arról van szó, hogy nincs preferenciád, hanem arról, hogy nem adsz neki teret.

Nem akarod ráerőltetni magad a másikra, talán nem akarsz konfliktust vagy egyszerűen csak könnyebb így.

Csakhogy ennek az a következménye, hogy fokozatosan elhalványul a kapcsolatod a saját igényeiddel.  És egy idő után már nem az lesz a kérdés, hogy kimondod-e, mit szeretnél, hanem az, hogy egyáltalán tudod-e.

„Bocsi…”

A túl gyakori bocsánatkérés is kapcsolódik a megfelelési kényszerhez. „Bocsi, hogy írok…”, „Bocsi, hogy kérdezek…”, „Bocsi, hogy nem tudtam felvenni…”

Ezzel tulajdonképpen előre próbálod enyhíteni a másik esetleges negatív reakcióját. Mintha azt üzennéd, hogy nem akarsz problémát okozni. Inkább bocsánatot kérsz olyan dolgokért is, amikért nem kellene.

„Mindennek tökéletesnek kell lennie”

A megfelelési kényszernek van egy olyan oldala is, hogy önmagadnak akarsz kényszeresen megfelelni. A perfekcionizmust sokan erényként élik meg. A minőségre törekvés, az igényesség valóban érték, de nem mindegy, mi a mozgatórugó.

Ha egy feladatnál nem csak az motivál, hogy jól csináld, hanem az is, hogy elkerüld a kritikát, a hibázást vagy a negatív megítélést, akkor már nem pusztán belső igényről van szó.

Ilyenkor nem a teljesítmény számít, hanem az, hogy mások hogyan látnak téged.

A minta felismerése

Ha végignézel ezeken a működéseken, láthatod, hogy egyik sem tragikus. Nem okoznak azonnali problémát, és sok esetben még pozitív visszajelzést is kapsz miattuk. Pont ezért nehéz felismerni őket.

A lényeg ebben az esetben nem az, hogy mit teszel, hanem az, hogy miért teszed.  Fontos látni, hogy ezek a minták nem egyik napról a másikra alakulnak ki. Tapasztalatok, visszajelzések és tanult reakciók formálják őket. Éppen ezért nem is az a cél, hogy hirtelen megszabadulj tőlük, hanem inkább az, hogy elkezdd észrevenni őket.

Ahogy nő a tudatosságod, úgy jelenik meg egy új szituáció: nem csak reagálsz a helyzetekre, hanem lesz választási lehetőséged, és választhatsz.