Elvonulás vagy menekülés? Mi a különbség?

Tudom, nem sokan tehetik meg, hogy csak úgy ott hagyjanak mindent, és „kivonuljanak a világból’ egy hónapra, pedig milyen jó is lenne.

Talán neked is ismerős az érzés, amikor úgy érzed: túl sok lett minden. Túl sok az inger, az információ, a vélemény, a megfelelés, a rohanás. Mintha egy hatalmas zajos térben állnál, ahol mindenki egyszerre beszél, és te próbálod kitalálni, mi a te saját hangod ebben az egészben. Ilyenkor gyakran megszületik benned egy vágy: csak egy kis csend kellene. Egy kis egyedüllét. Egy kis elvonulás.

De vajon tényleg segít, ha kizárod a világot? Vagy ez csak menekülés?

A válasz nem fekete vagy fehér, de egy dolgot biztosan állíthatok: nem a világtól kell örökre elmenekülnöd, hanem időnként szükséged van egy belső szünetre, hogy újra önmagadra találj. Mert a világ elől nem menekülhetsz – de szünetet igenis tarthatsz. A fejlődéshez nemcsak a terhelés, hanem a pihenés is elengedhetetlen, ezt minden sportoló tudja.

A modern zaj és a befelé fordulás hiánya

A mai világban az egyik legnagyobb luxus a csend. A napod sokszor már ébredés után néhány perccel megtelik zajjal – értesítések, hírek, teendők, elvárások. Egyik feladatból esel a másikba, miközben a figyelmed darabokra szóródik. Ilyen körülmények között nehéz produktívnak lenni, de jelenlévőnek, tudatosnak és önazonosnak még inkább.

A modern ember egyik rejtett krízise épp az, hogy elveszítette a kapcsolatot önmagával. Külső válaszokat keres belső kérdésekre. Folyamatosan pörög, hogy valahová eljusson, de közben nem tudja, hová is tart igazán. És ebben az állapotban elkerülhetetlenül eljön az a pont, amikor a lélek jelez: elég volt.

Ekkor van szükség az elvonulásra. Nem a világ végére, hanem a saját világodba.

Mikor van itt az ideje?

Talán most is egy ilyen időszakban vagy. Lehet, hogy fáradt vagy, és nem is érted, miért. Lehet, hogy elvesztél a rengetegben, és nem hallod a saját gondolataidat. Vagy épp egy válaszúton állsz, és minden külső tanács csak még inkább összezavar. Ezek azok a pillanatok, amikor nem újabb tanácsadókat kell keresned – hanem egy kis csendet.

Nincs olyan ember, akinek ne lenne szüksége időnként egy belső szünetre. Akár napokra, akár csak néhány órára. És ez nem önzőség. Nem luxus. Ez belső karbantartás.

Ne ess túlzásba – Hikikomori

Japánban már évtizedek óta ismert egy jelenség, amit Hikikomori-nak neveznek. Ez a kifejezés japánul azt jelenti: „visszahúzódni, bezárkózni”. Van, hogy emberek hónapokra, sőt évekre is elzárkóznak a társadalomtól – nem dolgoznak, nem tanulnak, és gyakran még a családtagjaikkal sem tartanak kapcsolatot. Főleg kamaszoknál jellemző, hogy a szobájuk a menedékük.

Ennek az oka, hogy a japán oktatási és munkahelyi rendszer extrém elvárásokat támaszt. Aki nem tud megfelelni, az gyakran szégyent érez, és inkább visszahúzódik, mintsem hogy kudarcot valljon nyilvánosan. Japánban még mindig tabunak számít a pszichológiai problémák nyílt kezelése.  A segítségkérés helyett sokan inkább csendben szenvednek.  A japán kormány becslései szerint több mint 1 millió ember lehet érintett a jelenségben (2020-as adatok alapján).

Ez a jelenség rávilágít arra, hova vezethet, ha a világ túlterhel, és nincs megtanítva, hogyan tarts tudatos szüneteket. Mert az elzárkózás önmagában nem gyógyító.

A Hikikomori egy patológiás visszahúzódás: kényszerű, fájdalmas, és nem hoz megnyugvást.

Fontos látni a különbséget: az elvonulás nem egyenlő a meneküléssel. A kettő között a szándék és a cél jelenti a különbséget. Az egyik az elzárkózás, a másik az önismeret útja.

A menekülés elzár: figyelmen kívül hagyja a problémákat, elodázza a felelősséget, gyakran még nagyobb feszültséghez vezet, és hosszú távon elszigetel.

A szünet gyógyít: tudatosan kivonulsz egy időre, hogy újra kapcsolódj önmagaddal, belső csendet keresel, hogy tisztábban lásd a külső világot, és amikor visszatérsz, erősebben, tisztábban és nyugodtabban tudsz jelen lenni az életedben.

Elvonulni – de nem örökre

Elvonulni tehát azt jelenti, hogy ideiglenesen hátralépsz, hogy újra rá tudj nézni mindarra, amiben benne vagy. Mint amikor egy festő egy lépést hátralép a vászontól, hogy meglássa az egészet. Mert ha túl közel vagy, elvész az összkép.

A befelé fordulás ebben az értelemben nem gyengeség, hanem épp ellenkezőleg: belső erőforrás, amiből újra és újra meríteni tudsz. Egy olyan szünet, ahol nem az életed elől menekülsz, hanem visszatérsz a valódi kérdéseidhez. Ahhoz, aki valójában vagy, a szerepeid és a megfeleléseid mögött.

Mire jó az elvonulás? Mit nyerhetsz?

Először is: tisztábban fogsz látni. Amikor kiszakadsz a hétköznapok zajából, a gondolataid is letisztulnak.

Másodszor: érzelmi megkönnyebbülést hoz. A csend és az egyedüllét lehetővé teszi, hogy feldolgozd a felgyülemlett stresszt, és letegyél olyan terheket, amelyeket már régen nem kellene cipelned.

Harmadszor: új ötleteket, kreatív megoldásokat kaphatsz. A befelé figyelés felerősíti a belső intuíciódat, és segíthet olyan felismerésekhez jutni, amik aztán konkrét döntésekben is megjelennek.

És talán a legfontosabb: visszatalálsz önmagadhoz. Ez egy újracsatlakozást is jelent – a saját értékeidhez, céljaidhoz, vágyaidhoz.