Az énideál szerepe a fejlődésben

Milyen az ideális éned? Okosabb, gazdagabb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb? Mindenkiben él egy kép a tökéletes önmagáról, amit a pszichológia nyelvén énideálnak nevezünk, és ami alapvetően befolyásolja, hogy milyen célokat tűzünk ki, és hogyan érzékeljük a sikereinket és kudarcainkat.

Mi az énideál? Az énideál az a belső kép, amelyet arról alkotunk, milyenek szeretnénk lenni: milyen tulajdonságokat, készségeket és erényeket, értékeket szeretnénk magunkénak tudni. Vagyis az ideális önmagunk. Ez a kép motiválhat minket, irányt mutathat az életünkben, de ha irreális vagy túlzott elvárásokkal társul, komoly belső konfliktusokat is okozhat.

Az énideál befolyásolja az önértékelést és az önbizalmat is, mert hajlamosak vagyunk összehasonlítani magunkat ezzel az ideállal.

Hogyan alakul ki az énideál?

Nem egyik napról a másikra alakul ki, inkább egy folyamatosan formálódó kép, amely az életünk különböző szakaszaiban új elemekkel gazdagodik.

Az elsődleges hatások gyermekkorban érnek minket, amikor a szülők és a család értékrendje, elvárásai erősen befolyásolják, milyen ideálokat építünk ki magunkban. A szülők, mint fő példaképek, közvetítik számunkra, mi a helyes és mi a helytelen, mit kell elérnünk ahhoz, hogy szerethetők, elismertek legyünk.

A társadalmi és kulturális hatások is komolyan befolyásolják az énideálunkat. A média, a közösségi hálózatok, a kortársak által közvetített üzenetek mind befolyásolják, mit tartunk ideálisnak.

Egy olyan világban, ahol a siker, a szépség és a hatalom gyakran idealizált értékek, könnyen előfordulhat, hogy énideálunk olyan magasra teszi a lécet, amit szinte lehetetlen elérni, és ez önértékelési problémákhoz vezethet.

Az elvárások szerepe az énideálban

Az elvárások alapvető szerepet játszanak az énideál kialakulásában. Az elvárások nemcsak a környezetünkből származnak, hanem belsővé is válnak, és meghatározzák, hogy milyen célokat tűzünk ki magunk elé, és milyen módon szeretnénk élni az életünket.

A szülők, a tanárok, a barátok, a társadalom által támasztott elvárások mind-mind alakítják, hogy milyen ideális önképet alakítunk ki.

Az elvárások pozitív hatásúak lehetnek, ha motiválnak minket a fejlődésre, az önmegvalósításra, és segítenek abban, hogy elérjük a céljainkat. Lásd: Pygmalion-effektus. Ugyanakkor ezek az elvárások károsak is lehetnek, ha irreálisak, túlzottak vagy nem illeszkednek a valós képességeinkhez és lehetőségeinkhez.

Az egészséges énideál kialakításában az egyik legfontosabb lépés az, hogy felismerjük és megkérdőjelezzük a külső elvárások szerepét. Az a lényeg, hogy te mit tartasz fontosnak. Az énideál akkor lesz egészséges, ha az összhangban áll a belső értékeinkkel és céljainkkal, és nem csupán a külső elvárásokra épül.

Az énideál pszichológiai háttere

Az énideál, vagy ego-ideál fogalmát Sigmund Freud vezette be, szerinte az énideál a szuperego része, amely a belső erkölcsi iránytűnk, és azokat a normákat, értékeket képviseli, amelyeket az életünkben fontosnak tartunk.

Az énideál Freud szerint az, amilyennek az ember látni szeretné magát – egy tökéletesített, eszményi önkép. Ez a belső ideál befolyásolja, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, és milyen elvárásokat támasztunk magunkkal szemben. Az énideál fogalma kicsit összemosódik a szuperego fogalmával, nem különíti el őket mindig élesen egymástól.

Freudot követően is számos pszichológus foglalkozott az énideál kérdésével. Carl Rogers, a humanisztikus pszichológia egyik úttörője, az énideált az énkép egyik aspektusának tekintette.

Rogers szerint az énkép (self-concept) két részből áll: a valós én (real self) és az ideális én (ideal self). Az ideális én az, amilyenek szeretnénk lenni, míg a valós én az, amilyenek vagyunk. Minél nagyobb az eltérés a valós és az ideális én között, annál nagyobb lesz az egyénben a belső feszültség és az elégedetlenség.

Karen Horney, neofreudista pszichológus, az énideált az önmagunk iránti irreális elvárások kivetüléseként értelmezte, amely hozzájárulhat bizonyos neurotikus viselkedésformák kialakulásához. Azt javasolta, hogy ahelyett, hogy irreális ideálokat követnénk, inkább arra kellene törekednünk, hogy reálisabb, elérhetőbb célokat állítsunk magunk elé.

Heinz Kohut az énideált a nárcisztikus fejlődés szempontjából vizsgálta. Kohut szerint az egészséges fejlődéshez szükség van egy stabil énideálra, amely motivációt és irányt ad nekünk. Azonban, ha az énideál túlzottan torz vagy nem megfelelően integrált, az nárcisztikus zavarokhoz vezethet.

Erik Erikson a pszichoszociális fejlődés elméletében az énideált az identitás kialakulásának részeként kezelte. Erikson szerint az ember élete során különböző fejlődési szakaszokon megy keresztül, és ezekben a szakaszokban alakul ki az önmagáról alkotott kép, beleértve az énideált is.

Az énideál különösen fontos a serdülőkorban, amikor az egyén identitáskeresésben van. Az egészséges fejlődéshez szükség van arra, hogy képesek legyünk egy reális és pozitív énideált kialakítani, amely segít az életében felmerülő kihívások kezelésében.

Az énideál tehát nem csupán egy eszménykép, hanem egy iránytű, amely segít abban, hogy megtaláljuk a helyünket a világban és elégedetten éljük az életünket.

Forrás:

https://psychologyfanatic.com/ego-ideal/