Mindennapi szerepeink

Reggel szülő vagy, aki sietve készíti a reggelit. Délelőtt kolléga, aki határidőket tart, délután barát, aki meghallgat valakit, este pedig társ, aki próbál jelen lenni.

A mindennapi életünk tele van szerepekkel. Alig vesszük észre, milyen természetesen váltogatjuk őket, miközben minden helyzetben egy kicsit másként viselkedünk.

Minden szerepünkben más „én” kerül előtérbe, hogyan férnek meg ezek egymás mellett?

Az élet egy színpad?

A pszichológiában a szerep fogalmát először George Herbert Mead és Erving Goffman használta a társas viselkedés leírására. Goffman híres hasonlata szerint az élet olyan, mint egy színház: mi, emberek folyamatosan szerepeket játszunk benne. Ez azonban nem azt jelenti, hogy képmutatóak vagyunk. Inkább arról van szó, hogy minden társas helyzethez tartoznak bizonyos elvárások, normák és viselkedésminták, és ezekhez mi ösztönösen alkalmazkodunk.

Másként viselkedsz a főnököddel, mint a legjobb barátoddal, és nem azért, mert megjátszod magad, hanem mert a kapcsolat jellege más. Ez tök normális.

A probléma ott kezdődik, ha egy-egy szerep túlnövi a határait, és szinte csak az van porondon. Ha például valaki annyira azonosul a segítő szerepével, hogy már nem tud nemet mondani, vagy ha valaki kizárólag a munkahelyi szerepében talál értéket önmagában, és a magánéletben emiatt ürességet érez.

Minden szerepedben más, de mégis ugyanaz vagy

„Más ember vagyok a munkahelyen, mint otthon”. Hallottál már ilyesmit, igaz? Valójában nem más ember, hanem egy másik én-rész kerül előtérbe.

A személyiségünk nem egy homogén, változatlan egész, hanem több részből áll, különböző énrészekből, amelyek mind egy-egy szerephez, élményhez vagy élethelyzethez kötődnek.

Képzeld el, hogy minden szereped egy-egy hang benned: van, amelyik határozott, van, amelyik gondoskodó, és van, amelyik félénkebb. Ezek nem egymás ellenségei, hanem együtt alkotják azt, aki te vagy.

Szerepkonfliktus: amikor az énrészeid egymásnak feszülnek

Biztosan érezted már, hogy két szerep egyszerre húz két irányba. Szeretnél jó szülő lenni, de közben a munkában is helyt akarsz állni. Vagy ott van a segítő éned, aki mindenkit támogatna, miközben a határaidat védő éned már rég jelez, hogy magaddal is törődj.

Ezek az úgynevezett szerepkonfliktusok. A különböző szerepeink más-más elvárásokat hordoznak, és időnként lehetetlen mindegyiknek megfelelni. A belső feszültség ilyenkor elkerülhetetlen. Ez a feszültség viszont hasznos is lehet. Jelzi, hogy valahol kibillent az egyensúly, és ideje újrahangolni a szerepeidet.

Az önazonosság akkor erős, ha képes vagy rugalmasan váltani a szerepeid között, miközben megőrzöd az alapvető értékeidet.

Másképp fogalmazva: nem baj, ha másként viselkedsz különböző helyzetekben, amíg a viselkedésed nem ellentétes azzal, aki legbelül vagy.

Ki vagy, ha senki sem lát?

Amikor egyedül vagy, és senki sem vár el tőled semmit – ki marad akkor?

Ez a belső mag az, amit autentikus énnek nevezünk. Ez adja a stabilitást a szerepek változékonyságában. Az autentikus én nem egy újabb szerep, hanem a forrás, ahonnan mindegyik fakad. Ha ezt ismered, akkor bármennyi szerepben helyt állhatsz anélkül, hogy elveszítenéd önmagad.

Az is előfordul, hogy valaki annyira beleragad egy-egy szerepébe, hogy már nem tudja, hol kezdődik ő maga, és hol végződik a szerep. Ez az állapot hosszú távon identitásválsághoz vezethet. Mindig tartsd észben: a szerep csak egy részlet, nem az egész!

Hogyan hangolhatod össze a szerepeidet?

A szerepeid nem ellenségek, hanem egy zenekar tagjai. Mindegyik más hangszeren játszik, és ha jól vezeted őket, harmóniát alkotnak. Ha viszont valamelyik túl hangos, a többiek elvesznek a zajban.

Az első lépés tehát az, hogy felismered, milyen szerepeid vannak. Írd össze őket: ki vagy otthon, ki vagy a munkahelyen, ki vagy a barátaid között, és ki vagy, amikor egyedül vagy. Már ez az egyszerű gyakorlat is sok mindent megmutat.

Ezután figyeld meg, melyik szerepben érzed magad energikusnak és élőnek, és melyikben fáradtnak, kimerültnek. Ez segít azonosítani, hol van benned feszültség.

A következő lépés a belső egyeztetés. Ha két szerep ütközik, próbáld megérteni, mit szeretne mindkettő. Lehet, hogy a dolgozó éned biztonságra vágyik, a szabad éned pedig kreativitásra – és mindkettő igénye jogos. Nem az a cél, hogy az egyiket elnyomd, hanem hogy megtaláld az egyensúlyt közöttük.

Az önismeret nem a maszkok ledobása, hanem annak megértése, mikor, miért és hogyan viseljük őket, és hogy mindegyik mögött ugyanaz az ember áll: te.