Filmajánló: A tökéletes trükk (2006.)

Van az a pont, amikor a szenvedély már nemcsak hajt, hanem felemészt. Amikor a siker vágya nem csupán inspirál, hanem bekebelez. És van az a történet, amely ezt nemcsak megmutatja, hanem a legmélyebb rétegeiben át is érezteti veled. A tökéletes trükk pontosan ilyen film.

Tudom, nem mai darab, de ez olyan film, amit többször is érdemes megnézni, de kétszer minimum, mert mikor már ismered a sokkoló csavart a végén, egészen más szemmel nézed.

Ha valaha is elgondolkodtál azon, meddig mennél el a céljaidért, mit áldoznál fel az álmaidért, vagy hogy az elszántság mikor fordul át megszállottságba, akkor ez a film neked szól. De készülj fel: megérint, összezavar, és még napokkal később is ott fog motoszkálni benned.

Miről szól a film (spoiler nélkül)?

A történet a 19. század végi Londonba kalauzol el, a bűvészek aranykorába, ahol a szórakoztatás nem CGI-effekteken vagy pirotechnikán múlott, hanem valódi emberi ügyességen, trükkökön és titkokon. Két fiatal illuzionista – Robert Angier (Hugh Jackman) és Alfred Borden (Christian Bale) – közös pályáról indul, de egy tragikus baleset örökre elválasztja őket, és elindítja közöttük az életre szóló, könyörtelen rivalizálást.

A film fő mozgatórugója ez a mindent felemésztő versengés. Angier és Borden nemcsak mesterségük legjobbjává akarnak válni, hanem egymást is túl akarják szárnyalni – bármi áron. A történet során egyre mélyebbre süllyednek az önálló ambícióik, erkölcsi határaik és érzelmeik labirintusában. A tét nemcsak a közönség tapsa, hanem a saját lényük integritása is.

Christopher Nolan – aki később az Eredet és a Csillagok között rendezőjeként is maradandót alkotott – ebben a filmben szinte sebészi precizitással építi fel a cselekményt. A történet nem lineáris, folyamatosan ugrál az idősíkok között, és épp úgy működik, mint egy jól kitalált bűvésztrükk.

Bravúros színészi játék

Hugh Jackman és Christian Bale párharca nagyon átjön. Jackman – aki a legtöbb néző számára inkább a karizmatikus hős szerepeiből ismert – ebben a filmben sokkal árnyaltabb, sebezhetőbb és ugyanakkor kegyetlenebb karaktert formál meg. Ő testesíti meg azt az embert, aki nem tud veszíteni, és akit belülről marcangol a vágy, hogy ne csak jobb legyen, hanem legyőzze a másikat.

Christian Bale viszont a csendes megszállottság tökéletes megtestesítője. Ő az a típusú színész, aki nem magyaráz túl semmit – az arcán és a testtartásán keresztül mesél. Sosem tudod pontosan, mi játszódik le benne, és éppen ez ad a karakterének mélységet és izgalmat.

Michael Caine – aki már sok Nolan-film visszatérő arca – ezúttal is kiválóan működik a két főszereplő között közvetítő, egyfajta mentor-figura szerepében.

Ebben a filmben minden gesztusnak, minden tekintetnek súlya van. Egy karakterdráma, ami a legmélyebb emberi motivációkat boncolja.

Kinek ajánlom?

Ha szereted az elgondolkodtató filmeket, amelyek túlmutatnak a látványos jeleneteken, és valami mélyebb emberi igazságot tárnak fel, akkor mindenképp érdemes megnézned. Ez nem az a típusú film, amit háttérzajként bekapcsolsz vacsora mellé. Itt figyelned kell. Minden részlet számít. És minden apró mozzanat egy későbbi nagyobb egész része.

Ajánlom neked, ha érdekel a pszichológia, az emberi motivációk mélysége, az ár, amit a sikerért fizetünk. És természetesen, akkor is érdemes megnézned, ha szereted a csavaros történeteket.

Mit tanulhatsz belőle?

• Az elszántság és a megszállottság között vékony a határ.
• A cél nem szentesíti az eszközt.
• A másik legyőzése nem ugyanaz, mint a valódi fejlődés.
• A valódi teljesítmény mögött mindig ott van a rengeteg gyakorlás, áldozat és következetesség.