-
Magabiztosság – belülről fakadó erő vagy tanult viselkedés?
Van, hogy valaki belép egy szobába, és szinte megváltozik a levegő. Nem hangoskodik, nem játszik szerepet, mégis van valami kisugárzása. Úgy tűnik, pontosan tudja, ki ő, mit képvisel, és nem fél megmutatni azt. Talán te is érezted már úgy, hogy szeretnél magabiztosabb lenni – jobban kiállni magadért, bátrabban megszólalni egy értekezleten, vagy egyszerűen csak nyugodtabban jelen lenni mások között. A…
-
Könyvajánló: Brian Tracy: Motiváció
Ebből a könyvből mindent megtudhatsz a motivációról, amit már eddig is tudtál. Igen, sajnos tele van közhelyekkel, sőt akár azt is mondhatnánk, hogy elavult gondolatokkal, ami a jutalmazási rendszer pszichológiáját illeti, úgyhogy lényegében ez is egy „könyv nem ajánló” cikk lett. Motiváció témakörben sokkal inkább ajánlom Daniel H. Pink: Motiváció 3.0 című könyvét, de azért összefoglalom, hogy Brian Tracy mit…
-
5+1 dolog, amiért fontosak az apró sikerek
Csak a nagy célokat hajszoljuk, és közben valahogy elsikkadnak a kisebb győzelmeink. Mintha nem is számítanának. Pedig nagyon is fontosak. A nap végére elfáradsz, mégis az az érzésed, hogy „nem haladtam semmit”. Pedig lehet, hogy egy csomó fontos apróságot sikerült megoldanod – csak épp nem vetted észre. Az apró sikerek tudatosítása nem csupán motivációs fogás. Pszichológiai szempontból is kulcsszerepet játszik…
-
Mi az a negativitási torzítás?
Képzeld el, hogy egy nap tíz dolog történik veled, kilenc pozitív, egy viszont kellemetlen. Melyik marad meg benned erősebben estére? Valószínűleg a negatív élmény. Ez nem a te hibád, és nem is azt jelenti, hogy „negatív beállítottságú” vagy. Ez az agyunk egyik alapvető működési módja – a negativitási torzítás –, amely mélyen beágyazódott az idegrendszerünkbe. De mi is ez pontosan,…
-
5 ok, amiért nem veszed észre a saját sikereidet
Érezted már úgy, hogy rengeteget dolgozol magadon, mégis mintha egy helyben toporognál? Megvan a célod, küzdesz érte, de valamiért nem érzed azt a megkönnyebbülő elégedettséget, amit reméltél. Olyan, mintha semmi eredményt nem tudnál felmutatni. Ha ez ismerős, akkor nem vagy egyedül. A jó hír az, hogy nem a teljesítményeddel van a baj – csak az agyad néha máshogy érzékeli a…
-
A „dolgozz kevesebbet, érj el többet” mítosz
„Work smart, not hard”, vagyis: „Dolgozz okosan, ne keményen!”Talán te is elgondolkodtál már azon, vajon tényleg lehetséges-e kevesebb munkával több eredményt elérni. Én már sokszor. Van-e ebben bármi igazság, vagy csak kevesek luxusa, akik mögött már ott áll egy felépített vállalkozás, passzív jövedelem és egy csapat asszisztens? Nézzük meg kicsit mélyebben! Mert bár a gondolat vonzó – és bizonyos helyzetekben…
-
Láthatatlan veszély: a viszcerális (zsigeri) zsír
Valószínűleg te is találkoztál már azzal a helyzettel, hogy egy ismerősöd nem tűnt túlsúlyosnak, mégis súlyos egészségügyi problémákkal küzdött. Talán magadon is tapasztaltál már olyan tüneteket, amiket nem tudtál hová tenni: fáradtság, vércukor-ingadozás, puffadt has. A háttérben sokszor nem a kilók száma, hanem azok elhelyezkedése számít. Ebben a cikkben egy olyan zsírtípusról fogok mesélni neked, ami nem feltétlenül látható kívülről,…
-
A kötelesség megöli a motivációt
Régen szerettem olvasni – amíg kötelező nem lett. Ugye ismerős ez az érzés? Talán veled is megtörtént, hogy gyerekként örömmel vettél kezedbe egy könyvet, aztán ahogy bekerültél az iskolába, és kijelölték a kötelező olvasmányokat, valami megtört. A könyv már nem kalandot ígért, hanem kötelezettséget. Oldalszámokat kellett teljesíteni, határidőre elolvasni, és aztán felelni belőle. Hirtelen nem volt választásod, és ezzel együtt…
-
Hogyan pihenj jól?
Hiába alszol eleget, mégis fáradtan ébredsz? Talán te is ismered azt az érzést, amikor kipipáltad a napi teendőket, este ledőlsz a kanapéra, megnézel egy sorozatrészt vagy scrollozol a telefonodon, mégsem érzed, hogy valóban feltöltődnél. Lehet, hogy valójában nem azt a fajta pihenést választod, amire valóban szükséged lenne. Dr. Saundra Dalton-Smith, belgyógyász és író, saját orvosi és emberi tapasztalatai alapján hét…
-
Elvonulás vagy menekülés? Mi a különbség?
Tudom, nem sokan tehetik meg, hogy csak úgy ott hagyjanak mindent, és „kivonuljanak a világból’ egy hónapra, pedig milyen jó is lenne. Talán neked is ismerős az érzés, amikor úgy érzed: túl sok lett minden. Túl sok az inger, az információ, a vélemény, a megfelelés, a rohanás. Mintha egy hatalmas zajos térben állnál, ahol mindenki egyszerre beszél, és te próbálod…
-
Barbara Fredrickson elmélete a pozitív érzelmekről
Képzeld el, hogy egy hosszú nap végén végre leülsz, és eszedbe jut egy régi baráti találkozó, egy kedves gesztus, vagy csak az, hogy milyen jól esett reggel a kávé. Egy apró mosoly jelenik meg az arcodon, és valahogy úgy érzed, minden rendben van. Ezek a pillanatok talán nem tűnnek jelentősnek, mégis: a pszichológia szerint ilyenkor valami mélyen emberi és rendkívül…
-
Metta meditáció
Van egy egyszerű, mégis rendkívül hatékony meditációs forma, amely képes mélyen átformálni azt, ahogyan önmagadra és másokra tekintesz. Nem kell hozzá semmi különös – csak egy kis idő, figyelem és nyitottság. Ez a metta meditáció, más néven „szerető kedvesség” meditáció. Mit jelent a „metta”? A „metta” szó a páli nyelvből származik, és azt jelenti: jóindulat, barátságosság, szerető kedvesség. Ez…
-
Mit nevezünk pozitív pszichológiának?
A pszichológia sokáig a mentális betegségekre, hiányosságokra vagy a problémák kezelésére fókuszált, és kevésbé foglalkozott az egészséges, problémamentes emberekkel. De nem is olyan régen kialakult egy olyan kutatási terület, ami más irányba indult el. A pozitív pszichológia a pszichológia azon ága, amely az emberi jólét, boldogság, erősségek és kiteljesedés tudományos vizsgálatával foglalkozik. Ez a viszonylag fiatal, de dinamikusan fejlődő tudományterület…
-
Önsajnálat: amikor a saját magad foglyává válsz
Van az a csendes, alattomos érzés, ami akkor lopózik be, amikor valami nem sikerül, amikor igazságtalanul bánnak veled, vagy egyszerűen csak túl sok a nehézség. Leülsz, és elkezded forgatni magadban: „Miért mindig én? Miért történik ez velem? Miért nem segít senki?” Ez az önsajnálat. Ez nem egyszerű szomorkodás, hanem egyfajta belső narratíva, amelyben az ember áldozatként tekint magára, és úgy…
-
Könyvajánló: Daniel H. Pink: Motiváció 3.0
Ha szeretnél többet megtudni arról, hogyan működik a motiváció, vagy arról, hogyan kell másokat motiválni mondjuk egy munkahelyen, vagy akár a gyereknevelésben, akkor ez a könyv, tetszeni fog. Ha arra számítasz, hogy ez a könyv, majd felébreszti benned a belső motivációt, akkor rossz helyen keresgélsz. Ez inkább egy tanulmány, ami összegyűjti a motivációval kapcsolatos kutatásokat és sikersztorikat, és ezeket elemezgeti,…