Tűréshatár és önbecsülés

Mennyit engedsz meg másoknak? Könnyen mondasz nemet? Gyakran megesik, hogy nem mondasz semmit, pedig legbelül már feszít a feszültség? Egy étteremben nem mered visszaküldeni a rágós húst? Esetleg folyton alkalmazkodsz, miközben saját magad igényeit háttérbe szorítod?

Ha ezek közül bármelyik ismerős, akkor valószínűleg a tűréshatárod, vagy más néven az ingerküszöböd meglehetősen magas – és ez együtt jár azzal, hogy az önbecsülésed viszont alacsony.

De mit jelent az, hogy magas a tűréshatárod? És hogyan függ ez össze az önértékeléseddel? Boncolgassuk ezt a témát picit!

Mi az a tűréshatár és miért fontos?

Ebben a cikkben a tűréshatár szót nem orvosi vagy biológiai értelemben használom, hanem átvitt értelemben: azt jelenti, hogy mennyit viselsz el szó nélkül. Mennyit vagy hajlandó elnézni másoknak? Milyen sokáig hagyod, hogy átlépjék a határaidat? Mikor döntesz úgy, hogy elég volt?

A tűréshatár tulajdonképpen egy belső szabályozó mechanizmus: minél többet nyelsz le, annál inkább kiszolgáltatod magad másoknak. És fordítva: minél inkább kiállsz magadért, annál nagyobb biztonságban érzed magad a saját bőrödben.

Ezért is mondhatjuk, hogy a tűréshatárod egyfajta tükör – megmutatja, mekkora önbecsülés él benned valójában.

A túl magas tűréshatár mögött sokszor alacsony önértékelés áll

Ha túl sokat viselsz el másoktól – legyen szó kritikáról, tiszteletlenségről, figyelmetlenségről vagy konkrét bántásról, akkor valószínűleg mélyen belül nem érzed magad elég fontosnak.

Talán úgy gondolod, hogy nem lenne jogos panaszkodni, vagy nem akarod bántani a másikat. Esetleg már régóta nem is hiszed el, hogy ha szót emelnél, történne bármi is.

Ez a gondolkodásmód tipikusan azokban alakul ki, akik gyerekként nem tanulták meg, hogy az érzéseik, igényeik értékesek. Akiket leszidtak, ha sírtak. Akiket elutasítottak, ha nemet mondtak. Akiknek újra és újra azt tanították: az alkalmazkodás, az engedelmesség és a konfliktuskerülés az egyetlen út.

Aztán felnőttként észrevétlenül ugyanazokat a mintákat követed. Például:

• Megeszed a rágós húst az étteremben, mert nem akarsz problémás vendég lenni.
• Nem szólsz a kollégádnak, ha megbántott, mert inkább túllépsz rajta.
• Mindig te alkalmazkodsz a barátaidhoz, te igazodsz a programhoz, az időponthoz, a helyszínhez.
• A párod már sokadszor feledkezik meg egy fontos eseményről, de te legyintesz: „Nem baj, csak ilyen típus.”

A gond ezzel nem az, hogy nem akarsz veszekedni – senki sem akar, hanem az, hogy lassan, csendben feladod önmagad. Az önbecsülésed minden ilyen eltűrésnél egy picit tovább kopik.

A kis dolgok összeadódva nem is kicsik

Valójában az apró, mindennapi döntéseid mutatják meg leginkább, hogyan bánsz saját magaddal.

Például amikor a boltban hibás terméket kapsz, de nem viszed vissza. Vagy amikor azt mondod a fodrásznak, hogy jó lett a hajad, pedig valójában elszúrta. Vagy amikor nem szólsz, mikor valaki bepofátlankodik eléd a sorba.

Ezek a helyzetek mind tesztelik a tűréshatárodat. És ezekben a pillanatokban mindig eldöntöd: én most számítok, vagy inkább megint csak hallgatok?

Magas önbecsülés = egészséges határhúzás

Amikor valakinek egészséges az önbecsülése, akkor képes határokat húzni. Nem agresszív, nem támadó, csak épp nem fél kimondani, ha valami nem oké. Nem megy bele mindenbe, csak hogy más boldog legyen, ha közben ő szenved. És ami a legfontosabb: elismeri saját magát annyira, hogy kiáll az érzései és igényei mellett.

Akinek egészséges az önbecsülése, az:

• visszaküldi az ételt, ha nem jó,
• reklamál, ha hibás a termék,
• nemet mond, ha nem fér bele valami az idejébe,
• megszakít egy kapcsolatot, ha az már csak rombol,
• szóvá teszi, ha tiszteletlenül bánnak vele.

És nem azért, mert kellemetlenkedő alak, hanem mert tisztában van a saját értékével.

Miért nehéz mégis kiállni magadért?

Ha azt érzed, hogy te nem tudsz ilyen egyenes lenni, az érthető. A legtöbbünk nem tanulta meg, hogyan kell egészségesen képviselni önmagát.

A háttérben olyan hiedelmek húzódnak meg például, hogy „ha nemet mondok, akkor el fognak utasítani”. Vagy „ha panaszkodom, akkor hálátlan vagyok”. Vagy az, hogy „jobb, ha béke van, mint ha veszekedés”.

Ezek a gondolatok gyerekkori tapasztalatokban, szülői mintákban, iskolai élményekben gyökereznek. De a jó hír az, hogy át lehet írni őket.

És az átírás pontosan ott kezdődik, hogy elkezdesz figyelni arra: hol van a te tűréshatárod?

Önmagaddal szembeni őszinteség – az első lépés

Ahhoz, hogy erősítsd az önbecsülésedet, először is meg kell figyelned a saját működésedet. Ehhez tegyél fel magadnak kérdéseket:

• Mikor volt utoljára, hogy szóvá tettem, ha valami zavart?
• Hányszor hallgatok csak azért, mert félek a konfliktustól?
• Van olyan kapcsolat az életemben, ahol mindig én alkalmazkodom?

Hogyan építheted vissza az önbecsülésed?

Nem kell holnaptól mindenre nemet mondanod vagy szembemenni a világgal. Elég, ha egyszer szóvá teszed, ha valami nem tetszik. Ha egyszer visszaviszed a hibás árut. Ha egyszer azt mondod: „Ez most nekem nem fér bele.”

A cél nem a konfrontáció, hanem a belső önazonosság visszaállítása.

Ahogy egyre többször képviseled magad, úgy fogod tapasztalni, hogy nő a bizalmad. Elkezdesz hinni abban, hogy fontos vagy. Hogy van hangod. Hogy van választásod. És ez a hit az, ami lassan, de biztosan megerősíti az önbecsülésedet.

Minden alkalom, amikor nem állsz ki magadért, egy apró üzenet a világnak – és önmagadnak – arról, hogy te nem számítasz eléggé. De minden alkalom, amikor szólsz, nemet mondasz, határt húzol, azt üzeni: jelen vagyok, fontos vagyok, számítok.