Elkényeztetés. Mit jelent gyerekeknél és felnőtteknél?

Manapság mindenhonnan az folyik, hogy legyünk jók magunkhoz, gyakoroljuk az öngondoskodást, és ne hajtsuk túl magunkat. Ez egy csodálatos és nagyon is szükséges üzenet. Csakhogy van egy pont, ahol a jogos pihenés és a határaink tiszteletben tartása észrevétlenül átcsúszik valami egészen másba.

Fogadjunk, hogy eddig te is azt hitted, egy embert maximum a szülei vagy a párja tud elkényeztetni. Pedig a helyzet az, hogy a legkönnyebben saját magadat tudod elrontani, méghozzá a legnagyobb jóindulattal.

Mit jelent az elkényeztetés a gyerekeknél, a felnőtteknél, és honnan tudhatod, hogy te elkényezteted-e magadat? Ezeket a kérdéseket boncolgatjuk.

Mit jelent valójában az elkényeztetés?

Maga az elkényeztetés szó a kényelemre, a sok jóra és a bőségre utal. Mintha a probléma az lenne, hogy valaki túl sok mindent kapott az élettől vagy a szüleitől. Amikor egy gyerek úgymond el van kényeztetve, ott a felszínen tényleg az látszik, hogy mindene megvan. Pedig valójában nem egy bőség keletkezik, hanem egy nagyon is fájó hiány. Kimarad egy alapvető életkészség.

Egy gyereket soha nem a túl sok szeretet tesz elkényeztetetté, hanem a túl kevés határ. Az elkényeztetett gyerek nem azért nehezebb eset, mert sokat kapott, hanem mert sosem kellett megtanulnia elviselni a „nem”-et, a frusztrációt, a várakozást.

Albert Ellis pszichológus ezt alacsony frusztrációtűrésnek nevezte. A frusztrációtűrés azt jelenti, hogy ki tudod bírni, ha valami nem úgy van, ahogy szeretnéd. És ezt bizony meg kell tanulni.

Ha alacsony a frusztrációtűrésed, akkor van benned egy néma meggyőződés, hogy a kellemetlen érzést azonnal meg kell szüntetni, mert elviselhetetlen.

És ez egy önmagát erősítő folyamat, mert minél kevesebbszer kell kibírnod valamit (egy kényelmetlen érzést, a várakozást, az unalmat vagy a visszautasítást), annál kevésbé fogod bírni a jövőben. Ez a minta tehát végigvonulhat az egész életeden, így lesz az elkényeztetett gyerekből elkényeztetett és életképtelen felnőtt.

A frusztrációtűrés ugyanis csak akkor erősödik, amikor akarsz valamit, de nem kapod meg azonnal, átéled a feszültséget, és a végén rájössz, hogy túlélted. De ha mindig elkerülőpályán vagy, akkor ezt ritkán tapasztalod meg.

A szeretet és a határok

Sokan úgy képzelik el a gyereknevelést, hogy van egy skála. Az egyik végén a szigor, a másikon a szeretet, és az elkényeztetés valahol a szerető végénél van. Ez egy hatalmas tévedés. A szeretet és a határok meghúzása két teljesen külön skála.

Egy gyereket nem az ront el, hogy rengeteg ölelést, figyelmet és megértést kap. A probléma mindig a keretek hiányából fakad, nem a szeretetből. Lehetsz nagyon gondoskodó és nagyon következetes egyszerre, és épp ez a legegészségesebb párosítás.

Miért kényeztet el valaki egy gyereket? Nem azért, mert ez jó a gyereknek. Sokkal inkább azért, mert a szülő a saját rossz érzését nem bírja elviselni: a bűntudatot, a hisztit a boltban, a konfliktust, azt a félelmet, hogy a gyerek egy pillanatra nem fogja szeretni. A nemet mondás ugyanis a felnőttől is frusztrációtűrést követel. Ki kell bírni a gyerek dühét, a jelenetet, a sírást. Vagyis ahhoz, hogy valaki ne neveljen elkényeztetett gyereket, pont azzal a képességgel kell rendelkeznie, amit tanítani próbál. Az engedékenység sokszor nem a gyerek kényelme miatt van, hanem a szülő kényelme miatt.

Pontosan ezt csinálod te is saját magaddal akkor, amikor azonnal engedsz a késztetésnek és megveszed azt a felesleges dolgot, vagy bekapcsolod a sorozatot munka helyett, valójában a saját belső szülőd adja fel a küzdelmet. Nem bírod elviselni a saját belső gyereked elégedetlenségét és feszültségét, ezért inkább ráhagyod a dolgot.

A „megérdemlem” csapdája

Az önelkényeztetés a mindennapokban valahogy úgy néz ki, hogy soha nem állsz bele a kényelmetlen dolgokba. Ha jön egy kis unalom, azonnal a telefonod után nyúlsz, ha stressz ér a munkahelyeden, megeszel egy tábla csokit. Ha egy feladat nehéz vagy unalmas, elmenekülsz előle és halogatod vagy lepasszolod.

Most jogosan gondolhatod, hogy akkor a kedvesség magaddal szemben valami rossz dolog. Pedig nem az. Ha néha kényezteted magad, az rendben van. Csak az önegyüttérzés nem ugyanaz, mint az önkényeztetés. Ezt a különbséget Kristin Neff önegyüttérzés-kutatása fogalmazta meg.

Az önkényeztetés a rövid távú jó érzést választja akkor is, ha az hosszú távon árt. Az önegyüttérzés ezzel szemben egyetlen kérdést tesz fel. Mire van igazán szükségem? És a válasz néha tényleg a pihenés vagy egy kocka csoki. De néha a válasz az, hogy arra van szükséged, hogy megcsináld azt a nehéz dolgot és ne zabálj állandóan édességet.

Aki tényleg törődik magával, az nem cseréli el a hosszú távú jóllétét egy pillanatnyi kényelemért.

A legnagyobb bajban azok vannak, akik mindent át tudnak keretezni self-care-nek és „megérdemlem”-nek. Amikor az önelkényeztetés az önszeretet jelmezében érkezik, nehéz tetten érni.

Az elkényeztetés jelei

A jelek nagyrészt ugyanazok gyerekeknél és felnőtteknél, csak a csomagolás változik az évek során. A közös gyökér mindig a frusztrációval és a várakozással kapcsolatos gyakorlat hiánya.

Az első: kiborulás az elutasítástól.

Gyerekkorban ez úgy néz ki, hogy az anyuka nemet mond a boltban a csokira, mire a gyerek a földre veti magát és sikít. Nem a csoki hiánya a valódi tragédia, hanem maga a visszautasítás ténye.
Felnőttként ez kicsit elegánsabb. Nem kapsz asztalt a kedvenc éttermedben, és utána egy órán át pörögsz azon, hogy ez hihetetlen, pont veled és pont ma történik meg, amivel sikeresen megmérgezed az egész estét.

A második: hálahiány és krónikus elégedetlenség.

Egy gyerek megkapja a rég áhított legót, két nap múlva már a sarokban hever a doboz, és sorolja a következő kívánságait.
Egy felnőtt hónapokig vágyik a legújabb iphone-ra, megveszi, az öröm tart nagyjából egy hétig, aztán már a következő modell vagy egy okosóra jár a fejében.

A harmadik: tehetetlenség és kiszolgáltatottság.

A gyerek nem hajlandó bekötni a saját cipőjét, pedig fizikailag már rég képes lenne rá, csak megszokta, hogy valaki mindig megugorja helyette a feladatot.
Felnőttként ez leginkább a munkahelyen jelentkezik. Az első apró akadálynál azonnal jön a hárítás, hogy ez nem az én dolgom, vagy csendben megvárod, amíg egy kollégád megoldja a problémát, holott neked is bőven lenne hozzá tudásod.

A negyedik: külső okok keresése.

A kisgyerek eltöri a poharat, és azonnal rávágja, hogy a testvére meglökte, vagy eleve rossz helyen volt az asztalon.
Felnőttként elkésel egy fontos megbeszélésről, és szidod a forgalmat, az ébresztőórát, a rendszert, csak éppen azzal nem nézel szembe, hogy egyszerűen később indultál el otthonról, mint kellett volna.

Az ötödik: kritika támadásként való megélése.

A tanár kijavít egy hibát a füzetben, mire a gyerek megsértődik, mondván, a tanár pikkel rá.
Egy felnőtt építő jellegű visszajelzést kap a munkájára a főnökétől, de a tartalom helyett csak azt hallja meg, hogy már megint belekötöttek, és napokig ezen rágódik a kávégép mellett.

Ha jól megnézed ezeket a példákat, mindegyik ugyanarról szól. A kellemetlen érzések elviselésének képtelenségéről. A felnőtt verzió csak abban különbözik, hogy sokkal okosabban tudja megindokolni a saját viselkedését, ezért nehezebb észrevenni a mintát.

Hogyan neveld újra saját magadat?

A jó hír az, hogy a frusztrációtűrés bármilyen életkorban újraépíthető. Sok embernél maga az élet kényszeríti ki a változást. Egy szakítás, egy elveszített munkahely, vagy egyszerűen az, hogy szülővé válnak, és hirtelen nem róluk szól a világ.  De nem kell megvárnod a krízist, te is tehetsz azért, hogy ellenállóbb legyél.

Vedd észre és állítsd meg a megérdemlem reflexet! Amikor legközelebb ezzel a mondattal akarsz megindokolni egy rossz szokást vagy egy impulzusvásárlást, állj meg egy pillanatra. Kérdezd meg magadtól, hogy tényleg erre van-e szükséged hosszú távon, vagy csak menekülsz egy kényelmetlen érzés elől?

Kezdd el beiktatni a kis kellemetlenségeket! Nem kell spártai körülmények között élned, de próbálj meg néha kicsit benne maradni a feszültségben. Várd végig a sort a boltban telefonozás nélkül. Ne egyél rögtön, ha megéhezel, várj húsz percet. Olvasd el azt a rettegett emailt, mielőtt elmennél kávézni.

Vállalj felelősséget a saját dolgaidért! A változás igazi fordulópontja az, amikor abbahagyod a külső okok keresését. Amikor a miért bánik velem így a világ kérdését felváltja az, hogy mit ronthattam el én, és mit kellene ebből megtanulnom.

Legyél magaddal megértő, de állíts fel szabályokat is! Ne ess át a ló túloldalára! Aki sosem pihen, és minden kényelmet gyengeségnek tart, az nem erős, csupán egy kegyetlen belső diktátort nevelt ki magában. A cél az egyensúly. Szeresd magad és éppen ezért ne engedj meg magadnak mindent!

Ha most egy kicsit magadra ismertél, és kényelmetlenül érzed magad a fentieket olvasva, az igazából jó hír. Aki tényleg menthetetlenül el van kényeztetve, az fel sem teszi magának a kérdést, hogy vajon változnia kellene-e, hiszen szerinte a hiba mindig a rendszerben vagy a többiekben van. Az, hogy egyáltalán elgondolkoztál ezen, már önmagában a felelősségvállalás jele. Szóval jó úton haladsz.

Források:

Kristin Neff, Self-Compassion (Annual Review of Psychology, áttekintő tanulmány): self-compassion.org (PDF)

https://working4recovery.com/Self_Defeating_Beliefs/bel4.asp