Önfejlesztés

Hogy néz ki a megvalósítási folyamat?

Hogyan ébred bennünk a vágy?

Meglátjuk, megszagoljuk, meghalljuk, tapintjuk vagy akár megízleljük vágyakozásunk tárgyát. Az érzékszerveinkkel kezdünk el vágyakozni. (Ahogy ezt már Hannibal Lecter is megmondta A bárányok hallgatnakban). Látunk egy fotót egy egzotikus szigetről, és fellobban bennünk valami, hogy mi is szeretnénk az átlátszó, türkiz tengerben úszkálni és delfinekkel pusziszkodni.

Néha persze nem komoly, csak egy futó románc, egy áthaladó gondolat, de előfordul, hogy egy flörtnél komolyabb nyomot hagy, és egy egyre nyomasztóbb hiányt generál bennünk. Ez nem annyira kellemes, olyan, mint a plátói szerelem, ezért előbb-utóbb megszületik az elhatározás, hogy pontot kell tenni a dolog végére. Úgyhogy utánanézünk, megtervezzük, hogyan juthatunk el a megvalósításig, lépésről-lépésre, és mindent megteszünk, hogy sikerüljön.

A másik nem túl szerencsés verzió, ha elnyomjuk magunkban, mert úgy gondoljuk, hogy képtelenek vagyunk megvalósítani. Ilyenkor megpróbáljuk megmagyarázni magunknak, hogy tulajdonképpen nem is a mi asztalunk, csak hülyeség az egész, vannak sokkal fontosabb dolgok is. Ennek lesz valami következménye? Lesz. Enerváltság, általános motivációhiány, „minek keljek fel ma is az ágyból”- hangulat. Persze nem szükségszerű, hogy minden vágy céllá alakuljon. Van, ami megmarad csupán álomnak. Neked kell felismerni, hogy melyik érdemes a megvalósításra.


Hogyan lesz tehát a vágyból cél?

Kell hozzá motiváció, tervezés, elhatározás és határidő. Mikor a vágyakozásod úgymond kamaszkorba ér, akkor feltöltődik energiával, és máris megjelenik a motiváció. A motiváció ugyanis tömény energia, ám nem tart örökké, úgyhogy ragadd meg, amíg lehet, és hozd meg a megfelelő döntést.

Ha sikerült elhatároznod magad, ami nem mindig könnyű, akkor már bele is foghatsz a tervezésbe. Nem érdemes halogatni, ha van egy jó terved, már félúton jársz. Ha megvan a terv, akkor látni fogod, hogy nagyjából mennyi időre lesz szükséged a megvalósításhoz. Rendelj hozzá reális határidőt!

„Az egyik dolog, ami a célt az álmodozástól megkülönbözteti, a határidő.” – Chris Guillebeau.

Egyszerűnek tűnik nem? Csak mi bonyolítjuk túl. Innen már csak cselekedni kell, amihez nem kell más, csak egy kis akaraterő és önfegyelem, ami gyakorolható. Hajrá!

Érdekel a véleményed, kérlek oszd meg velünk!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük