Versengés. Van értelme?

Általában azt gondolom, hogy nem érdemes másokhoz hasonlítani a teljesítményünket, viszont bizonyos esetben a versengés, a versenyszellem jót tehet a haladásunknak. Ahogy az élet sok területén, itt sem fekete és fehér a kép.

Előfordulhat, hogy a versengés olyan energiákat mozdít meg benned, amelyek előre visznek és kilősz, mit a rakéta. De hol húzódik a határ a motiváló versenyszellem és a romboló összehasonlítás között?

Természetes, hogy összehasonlítasz

Az ember társas lény. Gyerekkorod óta folyamatosan figyeled a környezeted: ki mit tud, ki mit ért el, ki hogyan viselkedik. Ez nem rossz dolog. Valójában ez az összehasonlítás az egyik alapja annak, hogy fejlődni tudsz. Amikor látod, hogy valaki képes valamire, amit te még nem tudsz, az egyrészt frusztráló lehet, másrészt inspiráló.

Gondolj bele: ha soha nem láttál volna futni senkit, honnan tudnád, hogy milyen gyors lehetsz? Ha nem ismernél olyan embert, aki megtanult két nyelvet is folyékonyan, lehet, hogy azt hinnéd, ez lehetetlen. Az összehasonlítás tehát önmagában nem probléma, a kérdés az, hogyan viszonyulsz hozzá.

A versengés két oldala

A versengés egyfajta katalizátor. Képes vagy jobban teljesíteni, gyorsabban haladni, kitartóbban küzdeni, ha van melletted valaki, aki ugyanarra a célra tör.

Egy tanulmány szerint, ha edzés közben látod, hogy valaki kicsit gyorsabban fut melletted a futópadon, te is emelni akarsz majd a tempón. Nem feltétlenül azért, mert le akarod győzni, hanem, hogy teszteld magad.

Ugyanez működhet az élet más területein is. Amikor látod, hogy egy barátod sikeresen elindított egy vállalkozást, egy kolléga fejlődik egy új készségben, vagy valaki rendszeresen sportolni kezd, az rád is hatással lehet. Felmerül benned: „Mi van, ha én is meg tudnám csinálni?” Ez az építő erejű versengés.

Van viszont  a dolognak egy sötétebb oldala is. Az, amikor a másik sikerét nem inspirálónak, hanem fenyegetésnek éled meg. Ahelyett, hogy motiválna, elbizonytalanít. Elkezdesz kételkedni magadban, úgy érzed, le vagy maradva, és minden eredményed eltörpül. Ez az a fajta versengés, ami nem épít, hanem rombol. Az irigység, az állandó önmarcangolás, a kényszeres bizonyításvágy már nem vezet sehová.

A cél nem az, hogy legyőzd a másikat

A versengés akkor válik igazán hasznossá, ha nem mások legyőzése a célod, hanem saját magad meghaladása. Amikor a verseny nem arról szól, hogy első legyél, hanem arról, hogy jobban teljesíts, mint tegnap. A sportban például ezt hívják „personal best”-nek: amikor nem az ellenfeledet akarod megverni, hanem a saját előző eredményedet akarod túlszárnyalni. Tehát lényegében magaddal kell versenyezned.

Nem kell mindig a legjobbnak lenned csak annyit kell tenned, hogy lépésről lépésre közelebb kerülsz ahhoz, aki lenni szeretnél. És ha közben mások inspirálnak, az nagyszerű.

Például lehet, hogy egy ismerősöd fél év alatt lefogyott 15 kilót, miközben te „csak” nyolcat. Ha csak a számokat nézed, talán csalódott vagy. De ha figyelembe veszed, hogy te munka és gyereknevelés mellett, napi 30 perc mozgással és életmódváltással érted el ezt, akkor máris más megvilágításba kerül. Nem kevesebbet tettél, csak máshogyan, más körülmények között haladsz.

Mikor segít a versenyhelyzet?

Nem mindenki reagál ugyanúgy a versengésre. Van, akit felpörget, van, akit lebénít. Ezért fontos, hogy figyeld önmagad: mikor vagy produktívabb? Mikor érzed magad lelkesnek, motiváltnak?

Ha szereted a kihívásokat, a határidőket, és izgat a lehetőség, hogy túlszárnyald magad, akkor a versenyszellem segíthet. Egy kreatív pályázat, egy közös kihívás, egy tanulmányi verseny vagy egy sportesemény lehet az a katalizátor, ami új szintre emel.

De ha úgy érzed, hogy a versenyhelyzet szorongást kelt benned, és inkább gátol, akkor lehet, hogy neked másfajta motivációra van szükséged. És ez is teljesen rendben van. Nem mindenki motiválható ugyanazzal az eszközzel.

Hogyan tartsd egészségesen a versengést?

Az első lépés az, hogy tudatosítod, mikor kerülsz versenyhelyzetbe. Ha például egy közösségi oldalon görgetsz, és elkezded magad összehasonlítani mások sikereivel, akkor állj meg egy pillanatra. Kérdezd meg magadtól: Valóban inspirál ez? Vagy inkább csak rosszul érzem magam tőle? Ha az utóbbi, akkor ideje szűrni az ingereket.

Másrészt fontos, hogy saját mércéid legyenek. Nem a másik ember tempóját kell követned, hanem a sajátodhoz illő ritmust.

És talán a legfontosabb: tanulj meg örülni mások sikerének. Ez furcsán hangozhat egy versengésről szóló cikkben, de valójában felszabadító dolog. Amikor valaki más sikere már nem fenyegetés, hanem inspiráció, akkor megfelelő az önértékelésed.

A versengés nem jó vagy rossz önmagában. Rajtad áll, hogyan bánsz vele. Használhatod arra, hogy előre mozdítson, hogy átlendítsen a holtponton, hogy motiváljon a saját céljaid elérésében. De ne hagyd, hogy felemésszen.