Önismeret

Hogyan fedezd fel az erősségeidet?

Érdekes jelenség, hogy a gyengeségeinket sokkal inkább számontartjuk, mint az erősségeinket, pedig mindkettő fontos önismereti szempontból. Az erősségeinket hajlamosak vagyunk természetesnek venni, és nem is foglalkozunk velük különösképpen. Pedig, ha tudatosan kihasználnánk őket, az sokat lendíthetne az életünkön.

Mi számít erősségnek?

Az erősség valamilyen területen való kiemelkedő teljesítményt jelenthet, vagy olyan tulajdonságot, amely előnyt biztosít egy adott helyzetben. Nem érdemes másokhoz képest definiálni az erősségeinket, inkább az alapján érdemes meghatározni, hogy mire vagyunk jók, mi az, amiben kiemelkedő teljesítményt nyújtunk, vagy mi az, amit élvezettel és könnyedséggel teszünk.

Lehet, hogy jól táncolsz, de ha másokhoz képest méred magad, biztosan találsz ezer olyan táncost, aki jobb nálad. Attól még az a te erősséged marad. Talán mondhatjuk azt, hogy amit az átlagnál jobban csinálsz, na az erősség!

Persze az is segíthet, ha mások is elismerik vagy visszajelzést adnak az erősségeinkről. Mások véleménye és visszajelzése hasznos lehet, hogy lássuk, milyen képességeket, tulajdonságokat ismernek fel bennünk, és ezáltal többet tudjunk megtudni önmagunkról.

Maradva a példánál, lehet, hogy észre sem vetted, hogy te jól táncolsz, mert csak természetesen mozogsz, de ha sokan dicsérnek emiatt, akkor érdemes az erősségek listájára tenned.

Az erősségek idővel változhatnak és fejlődhetnek, hiszen folyamatosan tanulunk és fejlődünk. Ezért ne tekintsünk rá úgy, mint adottságokra, hanem inkább elsajátítható képességekre. A gyengeségeidet is erősségekké tudod formálni, ha kellő energiát fektetsz a fejlődésbe.

 

Néhány gyakori példa erősségekre

Kreativitás: Képesség új és eredeti ötletek generálására, problémák kreatív megoldására. Például: festesz, rajzolsz, fotózol, jó ötleteid vannak stb.

Határozottság: Elkötelezettség és kitartás a céljaink elérésében, nehézségek és akadályok leküzdésében. Például: kitartóan tudsz tanulni, vagy dolgozni egy nehéz feladaton, magabiztosan tudod az irányt, ritkán kételkedsz magadban, gyorsan tudsz dönteni stb.

Kommunikációs képességek: Hatékonyan és érthetően tudsz kommunikálni másokkal, befolyásolni és inspirálni őket. Például: jó a beszéd- és íráskészséged (vagy csak az egyik), képes vagy hatékonyan tárgyalni és meggyőzni másokat stb.

Alkalmazkodóképesség: Rugalmasan igazodsz a változó körülményekhez és helyzetekhez, könnyedén megbirkózol a változással. Például: gyorsan beilleszkedsz egy új munkahelyen vagy gyorsan feloldódsz egy új baráti társaságban stb.

Empátia: Képesség mások érzéseinek megértésére és az azonosulásra. Például: szívesen meghallgatod mások bajait, segítőkész vagy és jó szándékú stb.

Szervezőkészség: Hatékonyan tudsz tervezni, szervezni és prioritásokat állítani. Például: jól boldogulsz a határidőkkel, a feladatmenedzsmenttel stb.

Csapatmunka: Képes vagy együttműködni másokkal, konstruktívan hozzájárulni egy csoport vagy csapat céljaihoz. Például: tudsz másokat motiválni és támogatni a közös célokért stb.

 

Hogyan találd meg az erősségeidet?

Első sorban támaszkodj a tapasztalatra, idézd fel azokat a helyzeteket, mikor jól teljesítettél és azokat, mikor elemedben érezted magad! Mikor értél el sikereket?

Gondold át, hogy milyen tevékenységekben vagy jó, milyen tulajdonságaid bizonyulnak előnyösnek a mindennapi életben, és milyen készségekkel rendelkezel! A fenti példák segíthetnek.

Aztán kérj visszajelzést másoktól is, akik ismernek téged. Gyakran vakok vagyunk a saját értékeinkre. Kérdezz meg barátokat, családtagokat kollégákat vagy tanárokat, hogy milyen tulajdonságokat, készségeket látnak benned!

Személyiségfejlődés szempontjából kutatások azt bizonyítják, hogy jobb, ha az erősségeinkre koncentrálunk, és kihasználjuk azokat, mintha a gyengeségeinket javítgatnánk. Természetesen érdemes a gyengeségeinken is dolgozni, de arányosan többet foglalkozzunk az erősségeinkkel!  A gyengeségeinkről majd egy következő cikkben lesz szó.

Érdekel a véleményed, kérlek oszd meg velünk!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: