Mi a Parkinson-törvény?
A Parkinson-törvény nem valamiféle betegség, hanem egy érdekes jelenség, amire a brit író és történész, Cyril Northcote Parkinson hívta fel a figyelmet. A jelenség pedig ez: az elvégzendő munka mindig kitölti a rendelkezésre álló időt.
Egyszerűen fogalmazva, ha valakinek adott feladatra egy órája van, valószínűleg egy óráig fogja végezni azt, függetlenül a feladat tényleges időigényétől. (Lehet, hogy fél óra alatt is be tudná fejezni.)
A törvény arra a pszichológiai jelenségre utal, hogy az időhöz való viszonyunk befolyásolja a munkánk sebességét és minőségét. Ezt az elvet eredetileg a közigazgatásban tapasztalható jelenségekre alkalmazta, de a mindennapi élet számos területén is érvényes.
Mi ennek a pszichológiai háttere?
Kutatásokból kiderül, hogy amikor az emberek egy új projektbe kezdenek, hajlamosak arra összpontosítani, hogy mennyi idejük van rá, ahelyett, hogy arra fókuszálnának, hogy a feladat elvégzéséhez mennyi időre lenne szükségük.
Ez a megközelítés természetesen azt jelenti, hogy a feladatok időigényesebbnek és megterhelőbbnek tűnnek, mint amilyenek valójában lennének. Azzal, hogy arra összpontosítunk, mennyi időnk van valaminek az elvégzésére, azt feltételezzük, hogy a feladat annyi időt igényel.
Gyakran rosszul becsüljük meg a feladatokra fordítandó időt. Amikor sok idő áll rendelkezésre, könnyebb túlbecsülni, mennyi időre lesz szükség egy feladat elvégzéséhez, és ezáltal hajlamosak vagyunk túl sok időt szánni egy feladatra. Ha szűkösebb a határidőnk, akkor a munkatempónk is gyorsabb, sőt könnyebben találunk kreatív megoldásokat a feladat gyors befejezésére.
Hajlamosak vagyunk a halogatásra is. Ha valamit egy hetünk van megcsinálni, gyakran csak az utolsó pillanatokban vágunk bele, addig a feladat pedig ott motoszkál a fejünkben, tehát potenciális stresszforrás.
Ha nincs nyomás vagy messze a határidő, kevésbé vagyunk motiváltak a hatékony és gyors munkavégzésre. A határidő hiánya azt eredményezheti, hogy lassabban haladunk, és elnyújtjuk a munkát, amíg lehet.
Annál nehezebb a dolgokat befejezni, minél több időnk van rá.
Miért rossz nekünk, ha beleesünk a csapdába?
Amikor a munka kitölti a rendelkezésre álló időt, az időpocsékoláshoz vezethet. Én csak szöszmötölésnek hívom. Ha a munka hosszabb időn keresztül húzódik, az feszültséget és stresszt okozhat. A folyamatos munkavégzés növeli az érzelmi terhelést, és hozzájárulhat a kimerültséghez.
Ezzel párhuzamosan a hatékonyságunk is csökken, és nem marad elég energiánk más dolgokra.
Hogyan cselezhetjük ki Parkinson-törvényét?
Használd az ismert időgazdálkodási trükköket! Ebben a rovatban találsz jó néhányat, de van itt pár általánosság is, ami segíthet:
Célkitűzések és prioritások. Rendezd őket fontossági sorrendbe, így könnyebben fókuszálhatsz a legfontosabb feladatokra!
Időbeosztás és határidők. Szabj magadnak határidőket még azokra a feladatokra is, amelyekre nincs időkorlát! Ez ösztönözni fogja a hatékonyabb munkavégzést.
Feladatok felosztása. A nagyobb feladatok felosztása kisebb részekre megkönnyíti azok kezelését. A részfeladatokra való fókuszálás segít elkerülni a halogatást.
Szünetek beiktatása. Egy kis pihenés segít megőrizni a frissességet és koncentrációt. Rövid szünet után hatékonyabban térhetsz vissza a munkához.
Rendszeres átértékelés. Nézd át rendszeresen a haladásod, és ha szükséges, módosíts a terven! A rugalmasság segíthet a változó körülmények kezelésében.
Parkinson törvénye mindannyiunkra hatással van. Azonban tudatos időgazdálkodással és hatékony tervezéssel megelőzhetjük a negatív következményeit. Az idő nem változik, de a módszer, ahogyan azt felhasználjuk, változhat.
Forrás:
Ez is érdekelhet...
Mi a tudatalatti és hogyan befolyásol minket?
Alkalmazkodás és önfeladás
