A panaszkodás pszichológiája

Hányszor kapod magad azon, hogy panaszkodsz? Talán a munkahelyi gondokról, az időjárásról, a forgalomról vagy éppen a családi nehézségekről. És hányszor hallod ugyanezt másoktól?

A panaszkodás szinte a mindennapi kommunikáció része. De vajon miért van szükségünk erre? Miért érezzük úgy, hogy néha egymás bajaira kell licitálnunk? És egyáltalán: használ-e nekünk a panaszkodás, vagy inkább árt?

Ha megérted, miért panaszkodsz, sokkal tudatosabban tudod kezelni, és jobban megérted mások reakcióit is.

Miért panaszkodunk?

A panaszkodás elsődleges oka a feszültségcsökkentés. Amikor valami bánt, idegesít vagy fáj, a szervezetedben megnövekszik a stresszhormonok szintje, és ez valamiféle teher érzetet kelt benned. Amikor kimondod a problémát, átmenetileg megkönnyebbülsz, mintha könnyítettél volna a terheiden. Nem oldottad meg a problémát, de kevésbé érzed elviselhetetlennek.

Emellett a panaszkodás az érzelmi validáció egyik formája is. Amikor elmondod, mi bánt, valójában arra vágysz, hogy a másik elismerje: jogos a fájdalmad, érthető a dühöd, természetes a csalódásod.

És ott van a kapcsolódás szerepe is. Gondolj csak bele: hány baráti beszélgetés indul úgy, hogy valaki felsóhajt: „Képzeld, mi történt ma velem…” A panaszkodásnak paradox módon közösségépítő funkciója is van. Ha valaki hasonló nehézségeket él át, az összekapcsol benneteket. Így a panaszkodás nemcsak a feszültség levezetéséről szól, hanem arról az érzésről is, hogy nem vagy egyedül.

Miért licitálunk egymás bajaira?

Biztos te is találkoztál már azzal a jelenséggel, hogy amikor elmesélsz valami kellemetlent, a másik rögtön rátesz egy lapáttal: „Neked fáj a hátad? Nekem már hetek óta beállt a derekam!” Ez elsőre bosszantónak tűnhet, pedig pszichológiailag érthető.

Az egyik ok az, hogy szeretünk a figyelem középpontjában lenni. Ha valakinek rosszabb, mint neked, az azt is jelentheti, hogy a te problémád kisebb figyelmet kap, ezért ösztönösen rálicitálsz, hogy ne kerülj ki a képből.

Másrészt a panaszkodás licitje kulturális jelenség is lehet. Közép- és Kelet-Európában például erős a panaszkultúra. Itt társasági norma, hogy a másik baját nemcsak meghallgatjuk, hanem rá is teszünk egy lapáttal. Furcsa módon ezzel nem leértékeljük egymás problémáját, hanem közös szenvedésélményt hozunk létre, ami erősíti a csoportkohéziót.

Miért panaszkodnak egyesek többet, mint mások?

Vannak, akik minden apróságra panaszkodnak, és vannak, akik ritkán zúdítják másokra a bajaikat. Ez részben személyiség kérdése.

Akik magasabb neuroticizmussal rendelkeznek, vagyis hajlamosabbak a szorongásra, stresszre és érzelmi hullámzásra, gyakrabban panaszkodnak. Ugyanez igaz a pesszimista beállítottságú emberekre, akik inkább a negatívumokra fókuszálnak.

De a panaszkodás tanult minta is lehet. Ha gyerekkorodban azt láttad, hogy a szüleid főleg panaszkodva kapcsolódtak egymáshoz, valószínű, hogy te is ezt a kommunikációs stílust viszed tovább. A kulturális környezet szintén meghatározó. Egyes társadalmakban a panaszkodás szinte tiltott, mert gyengeségnek számít, máshol viszont elfogadott, sőt elvárt.

A stresszkezelési stílus is sokat számít. Van, aki aktívan keresi a megoldást, más inkább csak kiadja magából a feszültséget. A gyakori panaszkodás sokszor arra utal, hogy az illetőnek nincsenek hatékony problémamegoldó eszközei, ezért a szavak szintjén próbálja enyhíteni a tehetetlenséget.

És persze ne feledd: az agyunk hajlamos a beidegződésekre. Ha valaki rendszeresen panaszkodik, az idegpályák megerősítik ezt a mintát, és idővel már automatikusan a negatív szűrőn keresztül fogja szemlélni a világot.

Van-e értelme a panaszkodásnak?

A válasz: attól függ. A panaszkodásnak lehetnek rövid távú előnyei. Segít kiengedni a feszültséget, közelebb hozhat másokhoz, és akár a probléma tudatosítását is előmozdíthatja. Ha egyszer-egyszer panaszkodsz, az teljesen normális és egészséges is lehet.

A gond ott kezdődik, amikor a panaszkodás állandó kommunikációs stílussá válik. Ha minden helyzetben csak a negatívumokat ismételgeted, az lehúzza a saját hangulatodat, és kimeríti a környezetedet is. Ekkor a panaszkodás már nem feszültségoldás, hanem beragadás a problémába.

Fontos különbséget tenni a panaszkodás típusai között. A konstruktív panaszkodás segíthet, mert a probléma kimondásával együtt jár a megoldás keresése is. Ha például így fogalmazol: „Nagyon elfáradtam mostanában, lehet, hogy több alvásra van szükségem”, akkor a panaszkodás átfordul cselekvésbe.

Az egyszeri, katarzis jellegű panaszkodás szintén hasznos lehet, mert segít kiadni magadból a dühöt vagy a csalódást. Azonban az állandó, öncélú panaszkodás mérgező, mert sem a megkönnyebbülést, sem a megoldást nem hozza el.

Hogyan szokhatsz le róla?

A panaszkodásról való leszokás nem azt jelenti, hogy soha többé nem mondhatod ki, ami bánt. Sokkal inkább arról van szó, hogy megtanulsz tudatosan bánni vele. Az első lépés a felismerés: figyeld meg, milyen helyzetekben panaszkodsz, és mi váltja ki belőled. Már az önmegfigyelés is csökkenti a gyakoriságát.

A második lépés az átfogalmazás. Ha észreveszed, hogy panaszkodnál, próbáld más szavakba önteni. Ne azt mondd, hogy „utálom ezt a munkát”, hanem inkább: „ez most kihívást jelent, mit tehetnék, hogy könnyebb legyen?” Így nem a probléma körül forogsz, hanem a megoldás felé mozdulsz el.

Segíthet az is, ha bevezeted a „egy panasz – egy megoldás” szabályt. Minden panasz után keresel egy apró lépést, amit megtehetsz. Így a panaszkodás nem öncélú lesz, hanem cselekvéshez vezet.

És ne feledd a hálát sem. Ha minden panasz mellé találsz egy dolgot, amiért hálás lehetsz, lassan átállítod az agyad fókuszát. Ez nem naiv pozitív gondolkodás, hanem tudatos gyakorlás, amely segít kiegyensúlyozottabban látni a világot.