Miért lesz valaki konfliktuskerülő?

Te is konfliktuskerülő vagy? Igazából ez egy címke, ami jelenthet rosszat is, jót is, és nagyon sokféle embert mos össze.

Van, aki tényleg fél megszólalni, és van, aki egyszerűen nem látja értelmét. Kívülről a kettő ugyanúgy néz ki, belülről viszont ég és föld. Amíg nem tudod, hogy nálad mi van a hallgatás mögött, addig változtatni sem nagyon tudsz rajta, már ha akarsz egyáltalán.

Miért lesz valaki konfliktuskerülő? Ennek több oka is lehet, mindet végig fogjuk nézni, de előbb tisztázzuk a fogalmat.

Mi a konfliktuskerülés?

Konfliktuskerülésnek azt a mintát nevezzük, amikor valaki rendszeresen kitér a nézeteltérések elől, akkor is, amikor jobb lenne kiállnia magáért. A tipikus megnyilvánulásai a gyors beleegyezés, a témaváltás, a visszahúzódás és a bocsánatkérés olyankor is, amikor az illető nem hibázott.

A konfliktuskerülés a legtöbbször tanult alkalmazkodási stratégia, a megfelelési kényszer, vagyis a people pleasing közeli rokona. Valamikor, valamilyen környezetben ez volt a legjobb módja annak, hogy biztonságban érezd magad, ezért rögzült.

Viszont nem minden hallgatás konfliktuskerülés. Néha a legbölcsebb döntés pont az, hogy elengedsz egy vitát. A kérdés az, hogy meg tudod-e választani, hogy mikor kerülsz el egy konfliktust, vagy alapból egy elkerülő automatizmus van benned.

Honnan jön ez a minta?

A konfliktuskerülés ritkán szól magáról a konfliktusról. Inkább arról szól, hogy mit tanultál meg a konfliktusok következményeiről.

Amikor egy kisgyerek úgy nő fel, hogy a családi nézeteltérések után rendszeresen kiabálás, megszégyenítés, fizikai büntetés vagy az egyik legkegyetlenebb fegyver, a szeretetmegvonás következik, az agya levon egy logikus következtetést. Megtanulja, hogy a konfliktus egyenlő a veszéllyel.

Ha egy családban tilos volt ellentmondani a szülőknek, vagy a gyerek véleményét folyamatosan kinevették, ott a túlélési stratégia az alkalmazkodás lett. Kialakul a feltételes szeretet hiedelme, vagyis az a belső meggyőződés, hogy csak akkor vagyok elfogadható és szerethető, ha jó gyerek vagyok és nem csinálok problémát.

Felnőttként ez az ember pontosan ugyanezt a mintát ismétli a munkahelyén és a párkapcsolataiban is. Mindent megtesz azért, hogy ne okozzon csalódást.

Ehhez gyakran társul még egy meglehetősen alacsony önértékelés is. Aki nem hiszi el, hogy az ő igényei, gondolatai és határai is pont ugyanolyan fontosak, mint a főnökéé vagy a partneréé, annak teljesen természetesnek tűnik, hogy mindig ő fog engedni.

Mi történik ilyenkor a fejedben?

Amikor egy nézeteltérés küszöbén állsz, az agyad nem úgy működik, mint egy racionális számítógép. Az idegrendszered fenyegetést érzékel, és azonnal aktiválja a klasszikus stresszválaszokat: harcolj, menekülj vagy blokkolj le. Mivel a múltbeli tapasztalataid alapján a harc túl veszélyes, az agyad a menekülést vagy a leblokkolást választja.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy gyorsan rábólintasz a másik igazára, hirtelen témát váltasz, visszahúzódsz a beszélgetésből, vagy elkezdesz sűrűn bocsánatot kérni olyasmiért is, ami nem a te hibád volt. Amikor ezt megteszed, a szorongásod azonnal csökken. Túlélted a helyzetet, megmaradt a látszólagos béke. Az agyad ezt a megkönnyebbülést egyfajta jutalomként éli meg, és ezzel hosszú távon kőkeményen megerősíti benned a konfliktuskerülő viselkedést.

Nem merek vagy nem akarok?

Most jön az izgi rész. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy azért hallgatsz, mert félsz a következményektől, vagy azért, mert hoztál egy tudatos döntést. Ezt a kettőt kívülről szinte lehetetlen megkülönböztetni.

A félelemalapú kerülésnél szorongsz. Attól tartasz, hogy a másik megharagszik, hogy elutasítanak, vagy hogy a konfliktus végén kudarcot vallasz. Ha varázsütésre egy teljesen biztonságos környezetben találnád magad, valószínűleg habozás nélkül kiállnál az igazadért.

Ezzel szemben létezik a stratégiai konfliktuskerülés is. Ez nem félelem, hanem egy hideg fejjel elvégzett költség és haszon elemzés. Olyankor kapcsol be, amikor ránézel a helyzetre, és azt mondod magadban, hogy simán meg tudnék küzdeni ezért a dologért, de egyszerűen nem éri meg az energiát.

Mérlegeled, hogy mennyi mentális munkába kerülne a vita, mekkora az esélye annak, hogy a másik ember egyáltalán képes a változásra, és hogy egy hét múlva számítani fog-e ez az egész. Ha a válasz az, hogy felesleges energiapocsékolás, akkor elengeded a témát.

A konfliktuskerülés okait lehet még tovább finomítani.

Nyolc ok, amiért inkább kerülöd a konfliktust

1. Félelem. Ahogy már átbeszéltük, ilyenkor attól rettegsz, hogy mi fog történni. A belső gondolatod az, hogy mi lesz, ha megharagszik, vagy mit fognak gondolni rólam. A döntésedet egyértelmű szorongás kíséri.
2. Stratégia. Ez a tudatos befektetői szemlélet. Nem félsz a másik embertől, de pontosan tudod, hogy száz egységnyi energiát kellene beletenned egy vitába, aminek a végén talán öt egységnyi eredmény születik. Rossz befektetés, nem szállsz be.
3. Értékrend. Vannak helyzetek, amikor az ember tudatosan úgy dönt, hogy a kapcsolat megmentése vagy a békesség fenntartása abban a pillanatban fontosabb, mint az, hogy neki legyen igaza. Ha ezt nem mártírként csinálod, és utólag sem rágódsz rajta, akkor ez egy teljesen érvényes, egészséges választás.
4. Személyiség. El kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák. Vannak emberek, akik egyszerűen kevésbé dominánsak, nem versengő típusok, és alapjáraton sem élvezik az intellektuális vagy érzelmi csatározásokat. Ők nem feltétlenül szorongók, csak jobban érzik magukat a harmonikus megegyezésekben.
5. Kimerültség. Amikor hetek óta rosszul alszol, túlterhelt vagy a munkában, vagy a kiégés szélén állsz, minden apró nézeteltérés megmászhatatlan hegynek tűnik. Ilyenkor nem gyáva vagy, hanem mentálisan nullán vagy, és egyszerűen nincs kapacitásod vitatkozni.
6. Tehetetlenség. Ez a tanult tehetetlenség klasszikus esete. Nem a félelem tart vissza, hanem az a nyomasztó meggyőződés, hogy úgysem változik semmi. Elvesztetted a hitet abban, hogy a másik fél képes meghallani, amit mondasz, így feleslegesnek tartod egyáltalán kinyitni a szádat.
7. Empátia. Kifejezetten érzékeny embereknél fordul elő, hogy annyira ráhangolódnak a másik fél érzelmeire, hogy előre érzik annak fájdalmát vagy szomorúságát. Hogy ezt elkerüljék, inkább háttérbe szorítják a saját igényeiket. A probléma ezzel az, hogy hosszú távon teljesen elfogynak a kapcsolatban.
8. Közöny. A legegyszerűbb, legtisztább ok. Őszintén nem érdekel a téma. Teljesen mindegy, hova megyünk vacsorázni, vagy milyen színű legyen a szalvéta. Ha valami nem fontos, racionális döntés nem pazarolni rá az oxigént.

A valóságban ezek gyakran keverednek. Lehetsz egyszerre fáradt és empatikus, vagy érezheted úgy, hogy nem éri meg a vita, miközben azért a másik haragjától is tartasz egy kicsit. A kérdés mindig az, hogy az adott helyzetben melyik motiváció a legerősebb.

Lehet ezen változtatni?

Mivel a konfliktuskerülés többnyire tanult stratégia, új tapasztalatokkal fokozatosan átírható. A változás jellemzően három területen zajlik.

Az első a gondolkodás átkeretezése, vagyis annak felismerése, hogy a konfliktus nem egyenlő a kapcsolat végével. Két felnőtt ember képes úgy egyet nem érteni dolgokban, hogy közben szeretik és tisztelik egymást. A konfliktus sokszor pont a kapcsolat elmélyülését és a határok tisztázását szolgálja.

A második az érzelmi szabályozás fejlesztése, azaz megtanulni elviselni azt a kellemetlen feszültséget, amit egy nézeteltérés kivált. Ez a legnehezebb rész. Amikor nem értesz egyet valakivel, az kényelmetlen. De ez a feszültség nem öl meg. Gyakorold azt, hogy benne maradsz ebben a kényelmetlen állapotban anélkül, hogy azonnal bocsánatot kérnél vagy visszakoznál.

A harmadik pedig maga a gyakorlás. Kezdd kicsiben! Nem a főnököddel kell először vitába szállnod. Mondd ki a véleményedet olyan apró helyzetekben, ahol kicsi a tét, például hogy melyik étterembe menjetek!

A kérdés végső soron nem az, hogy konfliktuskerülő vagy-e, hanem az, hogy van-e választásod. Ha a hallgatásod mögött tudatos mérlegelés áll, és utána béke marad benned, akkor nincs min javítani.

Ha viszont félelem, tehetetlenség vagy folyamatos önfeladás bújik meg mögötte, akkor érdemes elkezdeni dolgozni rajta, a saját tempódban, apró lépésekben.

Az egészséges önérvényesítés nem azt jelenti, hogy ezentúl minden apróságba bele kell állnod, és folyamatosan vitatkoznod kell a világgal. A cél mindössze annyi, hogy visszaszerezd a döntés szabadságát.

Források

https://www.psychologytoday.com/us/blog/peaceful-parenting/202209/the-conflict-avoidant-two-distinct-types

https://www.healthline.com/health/conflict-avoidance