Filmajánló: A kiválóság útja
A kiválóság útja (eredeti címén: La voie royale) egy inspiráló történetet mesél el emberközeli módon. A középpontban egy fiatal végzős gimnazista áll, Sophie, aki elhatározza, hogy bejut az egyik legnevesebb francia egyetemre, amely nem csak a minőségéről, hanem a rendkívül magas követelményrendszeréről is híres.
A történet igazából egy átlagos sikertörténet, ami a személyes növekedésről, az akadályok leküzdéséről és az álmok megvalósításáról szól.
A sztori dióhéjban
Sophie egy vidéki lány, aki egy vidéki középiskolába járt, ahol kiemelkedően okosnak bizonyult, főleg a matematika terén. A családja állattenyésztéssel foglalkozik, és a jövőjét ő is a gazdaságban képzeli el. A szülők felől is van egy ilyen elvárás, de igazából ez nem egy erős nyomás, sőt a filmben konkrétan ki sincs mondva, csak ügyesen éreztetve van, hogy Sophie-ra nagy szükség lenne a családi bizniszben.
Egyik tanára viszont javasolja neki, hogy jelentkezzen egy egyetemi előkészítőbe, mert van hozzá tehetsége. Sophie pedig hallgat a jó szóra, és beadja a jelentkezését. Azt tudni kell, hogy bejutni egy ilyen előkészítőbe és elvégezni azt, egyenes út egy menő egyetemre, ahonnan pedig csak egy lépés bekerülni a francia elitbe. Ez nagy lehetőség a kis vidéki Sophie-nak.
Felveszik, és akkor jönnek az akadályok. Nem csak a matekot kell vágnia, hanem meg kell tanulnia küzdeni. A vidéki suliban ő volt a legokosabb, de az előkészítőn szinte mindenki okosabb nála, neki nagyon nyögvenyelősen megy a tanulás, folyton hibázik, hiába dolgozza félholtra magát.
Persze közben a családi gazdaságban is halmozódnak a problémák, ami szintén egy lelkiismereti nyomást jelent, és a beilleszkedés a sznob közösségbe sem egyszerű, bár ez a része megy neki a legkönnyebben.
Az a jó a sztoriban, hogy a problémái nincsenek túlhangsúlyozva, olyan természetesen jönnek egymás után, nincs túldramatizálva, ami kifejezetten jót tesz a filmnek, és közelebb hozza a sztorit egy átlagember életéhez. A siker nem jön magától, és Sophie-nak újra és újra meg kell kérdőjeleznie saját képességeit, kitartását. A forgatókönyv feszes és jól átgondolt, a karakterek pedig mélyek és összetettek.
A kiválóság útja egyik legnagyobb erénye, hogy hitelesen mutatja be, milyen kihívásokkal kell szembenézni egy fiatalnak, aki nagy célokat tűz ki maga elé.
A film végén Sophie rájön, hogy a kiválóság nem csupán az akadémiai teljesítményben rejlik, hanem abban is, hogy megtalálja a belső erejét, és képes szembenézni a saját félelmeivel.
Kiknek ajánlom?
Ha szereted a karakterközpontú, lassabb folyású drámákat, akkor ez a film valószínűleg tetszeni fog. Különösen ajánlott diákoknak, tanároknak vagy akiket érdekel a francia oktatási rendszer.
A film erősen fókuszál az önfejlesztés és a személyes fejlődés témájára, ha érdekelnek az ilyen témák, akkor biztos tetszeni fog.
Mit tanulhatsz belőle?
- A legnagyobb kihívások nem mindig külső akadályok, hanem saját belső félelmeink és kétségeink.
- A kitűzött célok elérése nem csak az intelligencián múlik, hanem a folyamatos munkán, önbizalmon és a kudarcokból való tanuláson is.
- A tehetség semmit nem ér szorgalom nélkül.
- Végül úgyis csak az fog számítani, hogy a saját elvárásaidnak felelj meg, ne másokénak.