Magabiztosság – belülről fakadó erő vagy tanult viselkedés?

Van, hogy valaki belép egy szobába, és szinte megváltozik a levegő. Nem hangoskodik, nem játszik szerepet, mégis van valami kisugárzása. Úgy tűnik, pontosan tudja, ki ő, mit képvisel, és nem fél megmutatni azt.

Talán te is érezted már úgy, hogy szeretnél magabiztosabb lenni – jobban kiállni magadért, bátrabban megszólalni egy értekezleten, vagy egyszerűen csak nyugodtabban jelen lenni mások között. A jó hír az, hogy a magabiztosság nem valamiféle veleszületett kiváltság, hanem fejleszthető, alakítható tulajdonság.

Mi is valójában a magabiztosság?

A magabiztosság egy olyan viselkedési és érzelmi állapot, amikor képes vagy kiállni magadért, határozottan, de nem arrogánsan, és viszonylag nyugodt maradni új, ismeretlen vagy kihívást jelentő helyzetekben is.

Nem azt jelenti, hogy mindig igazad van, és soha nem hibázol. A magabiztos ember is kételkedik néha, elbizonytalanodik, de mégis cselekszik, kiáll, kommunikál, dönt – és vállalja a következményeket is.

A magabiztosság szituációfüggő is lehet – valaki lehet magabiztos a munkájában, de bizonytalan a kapcsolataiban, vagy épp fordítva.

Önbizalom és magabiztosság – nem teljesen ugyanaz

Sokan összekeverik a magabiztosságot az önbizalommal, és bár szoros kapcsolatban állnak, mégis érdemes különválasztani őket.

Az önbizalom belső élmény. Azt jelenti, hogy hiszel magadban, értékesnek, kompetensnek tartod önmagad. Ez gyakran nem is látszik kívülről azonnal.

A magabiztosság ezzel szemben az, ami kívülről láthatóvá válik. A magabiztosság az a viselkedés, ahogyan az önbizalom megjelenik kívülről – testbeszédben, kommunikációban, döntésekben.

A legjobb az, amikor a kettő összhangban van. Amikor az önbizalom belülről fakad, és természetesen átsugárzik a viselkedésen.

Van olyan is, hogy valakinek van önbizalma, de nem tűnik magabiztosnak. Például egy introvertált ember, aki hisz magában, de visszafogottabb, halk szavú – nem biztos, hogy elsőre magabiztosnak tűnik.

És olyan is van, hogy valaki magabiztosnak tűnik, de nincs igazi önbizalma. Tipikus példa: valaki harsány, magabiztosan beszél, mindig a középpontban van – de mindezt azért, hogy elnyomja a belső bizonytalanságát.

A legtöbbször azért az a jellemző, hogy az önbizalom és a magabiztosság együtt vannak jelen.

Egyszerűen:

• Önbizalom = amit belül érzel magadról.
• Magabiztosság = ahogyan ezt kívül megmutatod.

A kettő összefügg, de nem azonos. A magabiztosság építhető, még akkor is, ha az önbizalom ingadozik. És fordítva: az önbizalom mélyítése hosszú távon hitelesebb magabiztossághoz vezet.

Honnan ered a magabiztosság?

Sokan azt gondolják, hogy a magabiztosság genetikailag kódolt. Van, aki már magabiztosan jön a világra, van, aki nem. De a valóság árnyaltabb. A magabiztosság gyökerei főként a gyermekkori élményekben, szociális mintákban és a sikerélményekben keresendők.

Ha gyerekként gyakran megerősítést kaptál („Ügyes vagy!”, „Büszke vagyok rád!”), ha volt lehetőséged kipróbálni magad különböző helyzetekben, és ha a hibáid nem büntetést, hanem tanulási lehetőséget jelentettek, akkor jó eséllyel kialakult benned egy belső biztonságérzet. Ez az alapja a stabil önbizalomnak – és ebből fakad a természetes magabiztosság.

De ha ez nem így volt, az sem végzetes. A felnőttkori önismeret és tudatos gyakorlás éppúgy képes magabiztosságot építeni – talán kicsit lassabban, de sokkal tudatosabban.

Miből látszik, hogy valaki magabiztos?

A magabiztosság leglátványosabban a testbeszédben és a kommunikációs stílusban mutatkozik meg. Egy magabiztos ember egyenesen áll, szemkontaktust tart, a hangja nyugodt, de határozott, nem hadar, nem beszél túl halkan. Tud nemet mondani, kérni, visszajelezni, de sosem támadó módon. Nem kér bocsánatot azért, hogy van, amit gondol, vagy ahogyan érez.

Testbeszédében a vállak nincsenek beesve, a fej nincs lehajtva. Nem húzza össze magát, nem próbál „eltűnni”. A magabiztos emberek bátran elfoglalják a helyüket – nem ülnek „összegömbölyödve”, nem szorítják össze a lábukat vagy karjukat védekezően.

A gesztusai nyitottak, nem védekezőek. Nem takarja el magát a karjával, nem játszik idegesen a hajával, ruhájával. A mozdulatai nem túl gyorsak vagy kapkodóak, hanem kiegyensúlyozottak.

A kommunikációja sem túlzott – nem akar mindenáron meggyőzni, sem pedig túlkompenzálni. A magabiztos ember nem motyog, nem hadar, és nem kérdésként fejezi be a mondatait („ugye?” „érted?”).

Melyiket érdemes fejleszteni: az önbizalmat vagy a magabiztosságot?

A válasz nem vagy-vagy, hanem is-is. Az önbizalom a gyökér, a magabiztosság a lombkorona.

Ha csak a viselkedésre koncentrálsz, lehet, hogy eljutsz egy bizonyos szintig, de belül megmarad a szorongás. Ha viszont csak befelé dolgozol, de nem gyakorlod a kiállást, az önkifejezést, akkor sosem tanulod meg, hogyan jelenítsd meg azt a belső erőt a világ felé.

Éppen ezért az egyik legjobb dolog, amit tehetsz, az az, hogy önismereti munkával építed az önbizalmad, és párhuzamosan gyakorolod a magabiztos viselkedést is. Ez a kettő kéz a kézben jár, és fokozatosan erősíti egymást.