Miért hasznos a hála gyakorlása?
Tény, hogy kevés figyelmet fordítunk azokra a dolgokra, amelyekért hálásak lehetnénk. Fogadjunk, hogy most is kapásból fel tudnál sorolni 10-et, amiért ma hálás lehetsz, csak nem jut eszedbe ilyesmin gondolkodni, pedig kéne.
A hála több, mint egy egyszerű köszönetnyilvánítás: ez egy mély belső felismerés, amely segít átérezni az élet pozitívumait, és ráirányítja a figyelmet arra, hogy a jó dolgok nem mindig maguktól értetődők.
A hála mélyebb érzelem, mint az általános köszönet. Míg a köszönet azonnali, rövid ideig tartó reakció egy kedves cselekedetre, a hála egy hosszabb távon fennmaradó érzelem.
Nem csak érzelmi szempontból fontos. Az érzelmi összetevőin túl a hála kognitív folyamat is. Amikor hálát érzünk, tudatosan végig gondoljuk, mi történt, miért történt, és hogyan segített ez nekünk. Tehát a hála egyfajta értelmező keretet is ad az eseményeknek: segít értékelni az életet, függetlenül annak nehézségeitől.
A hála három összetevője:
Tudatosság: A felismerés, hogy valami jó történt velünk, akár kicsi, akár nagy dologról van szó.
Elismerés: Annak az elfogadása, hogy ezt a jót egy külső forrásnak köszönhetjük, amely lehet egy másik személy, egy esemény, vagy egy élethelyzet.
Kifejezés: A hálát kimutathatjuk mások felé, vagy átélhetjük belsőleg, és magunkban értékeljük azt, amit kaptunk.
Miért fontos a hála?
A hála vitathatatlanul pozitív hatást gyakorol a mentális egészségre. Azáltal, hogy a pozitív dolgokra koncentrálunk, csökkentjük a szorongást és a stresszt. Nem tudsz egyszerre hálát érezni és szorongani.
Az emberek természetüknél fogva hajlamosak a negatív eseményekre és élményekre nagyobb figyelmet fordítani – ezt nevezzük „negatív torzításnak”. A hála viszont segít ezen az alapvető hajlamon változtatni, hiszen amikor tudatosan koncentrálunk az életünkben lévő jó dolgokra, ellensúlyozzuk a negatív hatásokat, és növeljük a pozitív érzelmeket.
Akik rendszeresen gyakorolják a hálát, optimistábbak, elégedettebbek az életükkel, és jobban érzik magukat a bőrükben.
A hála nem csak a mentális egészségünkre van jótékony hatással, hanem a fizikai állapotunkat is javíthatja. Kutatások kimutatták, hogy azok, akik rendszeresen gyakorolják a hálát, kevesebb testi fájdalomról számolnak be, jobb az alvásminőségük, és hajlamosabbak egészséges életmódot folytatni. A hálás emberek több energiát éreznek magukban, és aktívabban részt vesznek fizikai tevékenységekben, ami tovább erősíti az általános egészségi állapotukat.
A hála erősíti az emberi kapcsolatokat is. Amikor hálásak vagyunk mások iránt, az nem csak javítja az adott kapcsolaton belüli viszonyt, hanem növeli az empátiánkat is, és segít megérteni mások érzéseit és szükségleteit. A hálán keresztül jobban értékeljük a körülöttünk lévő embereket, ami erősítheti a szociális kötődéseket.
Hogyan lehet gyakorolni a hálát?
- Minden nap írj le 3-5 dolgot, amiért hálás vagy! Az egyik leghatékonyabb módja a hála gyakorlásának a hálanapló rendszeres vezetése.
- Ha nem szeretsz irkálni, akkor lefekvés előtt csak gondolj vissza a nap folyamán történt jó dolgokra!
- Írj köszönőlevelet olyasvalakinek, aki segített neked, és fejezd ki háládat!
Hálával kapcsolatos kutatások
Robert A. Emmons és Michael E. McCullough (2003) – „Counting Blessings Versus Burdens”
Emmons és McCullough két pszichológus, akik az egyik legmeghatározóbb kutatást végezték a hála témakörében.
A résztvevőket három csoportba osztották: az első csoportnak arra kellett fókuszálnia, hogy miért lehet hálás, a második csoportnak a negatívumokra, míg a harmadik csoport a hétköznapi eseményekre összpontosított. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy azok, akik a hálára koncentráltak:
- Jobban érezték magukat mind fizikailag, mind mentálisan.
- Pozitívabb életszemlélettel rendelkeztek.
- Kevesebb fizikai panaszuk volt, és gyakrabban mozogtak.
Martin Seligman (2005) – „Positive Psychology Progress”
Martin Seligman, a pozitív pszichológia egyik alapítója, azt vizsgálta, hogy hogyan hat egy hálát kifejező levél megírása a résztvevők boldogságára. A kísérletben az alanyoknak egy köszönőlevelet kellett írniuk valakinek, aki fontos szerepet játszott az életükben, de akinek ezt még nem köszönték meg.
Az eredmények szerint a hálalevelet írók boldogságszintje jelentősen megemelkedett, és a pozitív hatás akár egy hónapig is fennmaradt.
Jeffrey J. Froh (2008) – „The Gratitude of Youth”
Froh kutatásai arra összpontosítottak, hogy a hála hogyan hat a fiatalokra. A kísérlet során a diákokat arra kérték, hogy írjanak le olyan dolgokat, amelyekért hálásak.
Azok, akik ezt tették, nemcsak boldogabbak voltak, hanem a tanulmányi teljesítményük is javult, és jobb kapcsolataik alakultak ki a társaikkal.
Joel Wong és Joshua Brown (2017) – „How Gratitude Changes You and Your Brain”
Wong és Brown kutatásukban azt vizsgálták, hogy a hála milyen hatással van a mentális egészségre a terápiás folyamatok során. A vizsgálat során olyan embereket tanulmányoztak, akik terápiára jártak depresszió vagy szorongás miatt. A résztvevőket arra kérték, hogy vezessenek hálanaplót a terápia mellett.
Az eredmények szerint azok, akik hálagyakorlatokat végeztek, gyorsabb és tartósabb javulást mutattak a mentális egészségükben.
Ezek a kutatások mind azt igazolják, hogy a hála gyakorlása jelentős hatással lehet a mentális és fizikai egészségre, az életszemléletre és az emberi kapcsolatokra. A tudományos eredmények alapján a hála nem csupán egy kellemes érzelem, hanem valóban képes pozitív változásokat hozni az életünkben.
A hála az élet apró csodáit segít meglátni, és megerősíti bennünk azt az érzést, hogy érdemes hálásnak lenni minden egyes nap.