Könyvajánló

Könyvajánló: Rüediger Dahlke-Margit Dahlke: Hollywood-terápia

Őszintén szólva nálam ez a könyv nem üti meg a mércét. Kicsit erőltetett, nem is túl mélyenszántó, és bőven elég annyit tudni róla, amit én most itt összefoglalok neked.

Azért olvastam el, mert nagyon érdekes témának találom a pszichológia és a filmek kapcsolatát. Ha egy jó film a megfelelő pillanatban talál meg, tényleg terápiás jellegű vagy akár sorsfordító lehet.

A szerzők szerint a filmeknek manapság meditációs értékük is van.

„Nekünk nyugati embereknek nem az a legegyszerűbb meditáció, hogy megpróbáljunk elmerülni a gondolatnélküliség csendjében, lényünk központjában, hanem az, hogy vezetett meditációval gondolatokat, vagy belső képeket kövessünk.”

Csak vigyázzunk nehogy az orrunknál fogva vezessenek!

A filmek segíthetnek abban, hogy megtaláljuk a saját utunkat és elinduljunk rajta. Az úgynevezett kultfilmek jelentősége pedig összehasonlítható a régi mesékkel és mítoszokkal.

A szerzőpáros szerint a filmeket 12 kategóriába sorolhatjuk aszerint, hogy milyen életszínpadot-életprincípiumot érint. Ezeket nevezhetjük archetípusoknak is – Jung nyomán. Én nem igazán látom, hogy hogyan sikerült összerakni ezeket a kategóriákat és miért pont így. Az egész megalapozatlan, de lássuk a 12 kategóriát példákkal!

 

1. Agresszió – harci szellem és tetterő

Pl.: Farkasokkal táncoló, Az utolsó szamuráj, Harcosok klubja
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: tetterő, döntésképesség, aktivitás, magabiztosság.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: düh, harag, önzés, rombolás, meggondolatlanság.

 

2. Önértékelés – belső és külső gazdagság

Pl.: Bor, mámor, Provence; Csokoládé, A csodák ízlelése
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: közösségi érzés, kapcsolat a természettel, értékteremtés, érzéki élvezetek.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: birtoklásvágy, ragaszkodás.

 

3. Rugalmasság és kommunikáció – értékek szabadsága

Pl.: Agnes, A kezdő, A levélíró
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: intellektus, sokoldalúság, nyitottság.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: felületesség, hanyagság, opportunizmus.

 

4. Család – lelki gyökerek, érzések

Pl.: Oroszlán, A kölyök, Forest Gump, Édes én
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: együttérzés, gondoskodás, család.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: önsajnálat, szeretethiány, érzékenység.

 

5. Kreativitás és önmegvalósítás – életrajzok

Pl.: Arábiai Lawrence, Ausztrália, Aviátor, Evita
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: önbizalom, nagyvonalúság, teremtés.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: önzés, becsvágy, kérkedés.

 

6. Alkalmazkodás – belső és külső adottságok kihasználása

Pl.: Patch Adams, Semmelweis Ignác – Az anyák megmentője
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: észszerűség, megfigyelés, alkalmazkodás, tervezés.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: kritizálás, szőrszálhasogatás, pesszimizmus.

 

7. Szerelem ás harmónia

Pl.: Don Juan de Marco, Plastik szerelem, Micsoda nő!
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: harmónia, kompromisszum, kapcsolat.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: lelketlenség, hiúság, látszat.

 

8. Lélek mélysége – változás, fejlődés, mulandóság

Pl.: Fekete hattyú; Az öldöklés istene; Napfivér, Holdnővér
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: átalakulási képesség, elkötelezettség, szemléletváltás.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: rombolás, öntudat, kényszeresség.

 

9. Értelem megtalálása – kiteljesedés

Pl.: Legújabb testamentum, Az igenember, Ben-Hur
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: belső növekedés, belátás, beteljesülés.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: nagyzás, álszentség, elitizmus.

 

10. Sors törvényei – összpontosítás

Pl.: Öten a mennyországból, Borotvaélen, A nő kétszer, Ha eljön Joe Black
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: fókuszálás, kötelességtudat, hűség.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: szigor, félelem, makacsság.

 

11. Belső lényegünk felszabadítása – egyéniség

Pl.: Életrevalók, Távol Afrikától, Jó reggelt Vietnám!
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: felszabadulás, objektivitás, zsenialitás.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: lázadás, különcködés, felsőbbrendűség.

 

12. Sorselfogadás – transzcendens

Pl.: Hét élet, Egyenesen át, Odine
Pozitívumok, amiket tanulhatsz belőlük: önbizalom, mély érzések, együttérzés.
Negatívumok, amiket tanulhatsz belőlük: elfojtás, illúziók, önsajnálat.

 

Szerintem minden filmből tanulunk valamit, még akkor is, ha ez nem tudatosul közvetlenül. Néha észre sem vesszük, hogyan formálnak minket a filmek, mert nem ezért nézzük őket, hanem, hogy élvezzük.

 

 

 

Érdekel a véleményed, kérlek oszd meg velünk!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük