A lebomlási idő vizsgálata
A természetben a különböző anyagok más-más sebességgel bomlanak le, ez nem titok. Környezetvédelmi szempontból a gyorsabban lebomló csomagolásokat, eszközöket részesítjük előnyben.
De honnan tudjuk, hogy egy anyagnak mennyi idő kell a lebomláshoz? Hiszen nincs időnk ott ülni mellette évszázadokat egy stopperórával.
Hogyan működik a bomlás?
A lebomlást segítő mikroorganizmusoknak fényre, vízre és oxigénre van szükségük a hatékony működéshez. A hőmérséklet szintén fontos tényező a biológiai lebomlás sebességének meghatározásában. Ennek az az oka, hogy a mikroorganizmusok melegebb körülmények között gyorsabban szaporodnak.
Minden ételmaradék biológiailag lebomlik, ezt néha meg is tudjuk figyelni. Viszont csak akkor képesek erre, ha megfelelő oxigénmennyiséghez és fényhez jutnak, ami nem biztosított számukra, ha bezacskózzuk és simán a kukába dobjuk őket. Ha a gyümölcs- és zöldségmaradványokat komposztba helyezzük el, azzal egyfelől csökken a kukába helyezett szemét mennyisége, másfelől a természet tudja hasznosítani ezeket az anyagokat.
Az élelmiszerek mellett ugyanígy a papír sem képes a hulladéktárolóban lebomlani, mert hiányzik a pusztulási folyamat megindításához szükséges fény, víz és bakteriális aktivitás. Ez nyomós indok, hogy gyűjtsük a papírt szelektíven!
A The Garbage Projekt egy kutatás, ami a hulladékokkal és azok sorsával foglalkozik. A vizsgálódás során előkerültek a hulladéklerakókból érdekes dolgok: 25 éves és még felismerhető virsli, kukoricacsutka, szőlő, valamint 1952-ből származó újságok, amelyek még olvashatóak voltak.
Mi a helyzet a műanyaggal?
A műanyagzacskók kb. 50 éve léteznek, akkor honnan tudjuk, hogy mennyi idő alatt bomlanak le?
A kísérletezők szilárd hulladékmintát – például újságot, banánhéjat, vagy műanyagzacskót – mikroorganizmusokat és talajt tartalmazó edényekbe helyezik, majd a keveréket levegőztetik. A mikroorganizmusok több napon keresztül, apránként megemésztik a mintát és szén-dioxidot termelnek. A keletkező széndioxidmennyiség a lebomlás indikátoraként szolgál. Ebből tudnak aztán következtetni.
Ez a teszt jól működik az élelmiszerek és a papír esetében, de amikor műanyagzacskókat teszteltek, semmi eredményt nem hozott. Nem volt széndioxidtermelés és bomlás sem, mert a mikroorganizmusok nem ismerték fel a polietilént, amiből a zacskó készült.
Honnan származik akkor az 500 éves becslés?
A polietilén nem mikroorganizmusok által, hanem fény által bomlik le. A napfény ultraibolya sugárzásának kitéve a polietilén polimerláncai törékennyé válnak, és repedezni kezdenek. Tehát a műanyagzacskók végül mikroszkopikus szemcsékké töredeznek.
A tudósok tudnak következtetni, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy ez zacskó mikroműanyag darabokra törjön, de azt nem tudják, hogy hány száz év kell ahhoz, hogy ezek a mikroműanyagok teljesen eltűnjenek. Ezért mondanak egyesek 500 évet, míg mások 1000 évet. Tulajdonképpen csak találgatnak, de a lényeg, hogy nagyon hosszú idő!
Ijesztő, nem?
A következő felsorolásban azt láthatod, hogy mennyi idő alatt bomlik le egy anyag természetes körülmények között:
zöldségek: 5 nap-1 hónap
papír: 2-5 hónap
pamut póló: 6 hónap
falevél: 1 év
tejes doboz: 5 év
bőrcipő: 25-40 év
nylon szövet: 30-40 év
konzervdoboz: 5-100 év
alumínium doboz: 80-100 év
üveg palack: 1 millió év!
hungarocell: 500 év
műanyagtáska: 500 év
A cikk forrása:
https://www.sciencelearn.org.nz/resources/1543-measuring-biodegradability?fbclid=IwAR2w0f1ZrjtF14o-azkgQFA0Vkcq72TCEWNymI1WueouiaiT8_4otwtvfAQ