-
Milgram-kísérlet az engedelmességről és a felelősségről
Ez a kísérlet nem csak szó szerint sokkoló, de átvitt értelemben is, ugyanis arra mutat rá, mennyire engedelmesek tudunk lenni, ha egy nagy tekintély utasítgat minket. Akár a saját elveinket és jó érzésünket is képesek vagyunk félretenni, hogy végrehajtsuk a kérését. Számtalan példa van arra, hogy az emberek a hatalomnak engedelmeskedve olyan cselekedeteket hajtanak végre, amelyeket egyébként erkölcsi alapon elutasítanának.…
-
Mi a szuperego?
A szuperego, más néven felettes én, fogalmát Sigmund Freud vezette be. Freud elmélete szerint az emberi psziché három fő részből áll, ez a három: az id, az ego és a szuperego. Az id az ösztönök és vágyak birodalma, amely azonnali kielégülést keres, nem törődve a valósággal vagy a következményekkel. Az ego a valóság elvén működik, és az id vágyait próbálja…
-
Mi a trigger a pszichológiában?
A pszichológiában a trigger egy olyan inger vagy jel, amely egy korábbi tapasztalathoz vagy élményhez kapcsolódva erős érzelmi vagy pszichológiai reakciót vált ki. Ezek a reakciók automatikusan, tudattalanul jelentkeznek, és visszavezethetők egy korábbi traumára, stresszhelyzetre vagy más intenzív érzelmi élményre. Olyan, mintha megnyomnának benned egy kapcsoló gombot, ami okoz valami reakciót. Mindannyian rendelkezünk olyan tapasztalatokkal, amelyek bizonyos ingereket automatikus érzelmi…
-
Miért viselik egyesek könnyebben a kudarcot?
A kudarcok sajnos elkerülhetetlenek az életben, és a velük való megküzdés képessége alapvető fontosságú a személyes fejlődés és a mentális egészség szempontjából. Ha gyerekkorban nem tanultunk elég megküzdési stratégiát, az negatívan befolyásolja a felnőttkori életminőségünket. Ha nem tanuljuk meg, hogyan viseljük el és kezeljük a kudarcokat, az nagyon megnehezíti az életünket. Miért viselik egyesek könnyebben a kudarcot? Személyiség…
-
Létezik-e szuperérzékenység?
Az tény, hogy mind máshogy érzékeljük a dolgokat. Van, aki megfagy 20 fokban, van, aki pedig 15 fokban is képes rövid ujjúban flangálni. Van, aki minden apróságon megsértődik, van, akiről meg a legdurvább gúnyolódás is lepereg. De vajon vannak-e olyan emberek, akik az érzékenységi skála legeslegszélén helyezkednek el, vagy a szuperérzékenység is egy divatos pszichológiai fogalom, amit a puhány emberekre…
-
Mi a Dunning-Kruger effektus?
Az emberek nem mindig képesek pontosan megítélni saját képességeiket, és ez különösen igaz, ha az adott területen korlátozott ismeretekkel rendelkeznek. Olyan meggyőzően tudnak kiállni a saját butaságaik mellett, hogy szinte még el is hiszed nekik, hogy igazuk van. Miért mindig a tudatlanok a legmagabiztosabbak? Ezt a jelenséget magyarázza a Dunning-Krueger effektus. A Dunning-Kruger effektus lényege A Dunning-Kruger effektus lényege,…
-
Amit az érzelmi manipulációról tudni kell
Az érzelmi manipuláció olyan taktika, amelyben valaki szándékosan befolyásolja mások gondolatait, érzelmeit és viselkedését annak érdekében, hogy saját céljait elérje. Már írtam arról, hogy mi a manipuláció és milyen manipulációs technikák vannak, most egy speciális formáját boncolgatjuk, az érzelmi manipulációt. Milyen az érzelmi manipuláció? Általában olyan rejtett vagy indirekt módon történik, hogy a célpont nem ismeri fel azonnal, hogy…
-
Manipulációs technikák példákkal
Az előző cikkben körbejártuk, hogy mi a manipuláció és hogyan kapcsolódik ez a befolyásoláshoz, mi a különbség a kettő között. Most azt nézzük meg, hogy milyen konkrét manipulációs technikák vannak. Ha ismerjük ezeket, akkor kisebb a valószínűsége, hogy egy manipulátor áldozatává válunk. A különböző típusok gyakran átfedésben vannak egymással, és egy manipulatív személy többféle módon is manipulálhat másokat, ezt érdemes…
-
Mi a manipuláció?
A manipuláció egy alattomos jelenség, amely jelentős hatással lehet az életünkre, legyen szó munkahelyi környezetről, személyes kapcsolatokról vagy akár szülő-gyermek viszonyról, a manipuláció sokféle formát ölthet. Néha fel sem tűnik, hogy manipulálnak minket, néha viszont mi is alkalmazunk manipulációs technikákat, talán véletlenül, de lehet, hogy szándékosan is. Nézzük meg közelebbről, mi számít manipulációnak! Mi a manipuláció? A manipuláció olyan cselekedet…
-
Hogyan működnek az önbeteljesítő jóslatok?
Önbeteljesítő jóslat az az előrejelzés, vagy hiedelem, ami önmagát valósítja meg, akkor is, ha eredetileg nem lett volna rá ok vagy indok. Például, ha előre eldöntöd, hogy egy projektet nem fogsz tudni sikerre vinni, akkor az egész hozzáállásod és a tetteid is arra vezethetnek, hogy végül valóban kudarcot vallasz. De fordítva is igaz, ha úgy állsz neki a projektnek, hogy…
-
Milyen feladatok motiválnak a legjobban?
Néha nagy örömmel látunk neki egy feladatnak, motiváltak vagyunk és lendületesek. Néha meg ostorral is alig tudnak rávenni minket egy feladat elvégzésére. Elég sok tényezős dolog, hogy mikor van motivációnk és mikor nincs. Az egyik ilyen, hogy milyen tartományban van az aktivitási szintünk, egy másik fontos tényező pedig, hogy az adott feladat hol helyezkedik el a képességeinkhez képest. Ha ezt…
-
Mi a katasztrofizálás?
Katasztrofizálás: „Nem veszi fel a telefont, biztos egy árokban fekszik holtan.” „Nőtt rajtam egy piros dudor, biztos rákos vagyok.” „Elszúrtam egy feladatot, tuti ki fognak rúgni.” A katasztrofizálás az a tendencia, amikor valaki túlzottan negatív kimenetelt és következményeket vetít előre. Aránytalanul erős félelem vagy aggodalom valamilyen lehetséges rossz forgatókönyv miatt. A kognitív torzítás egyik fajtája. Néha mindenkit magával ragadnak ilyen…
-
Evolúciós félelmeink
A félelem életünk természetes része, mégis néha annyira irracionálisnak tűnik, hogy nem is értjük, miért félünk vagy szorongunk. Néhány félelmünk az evolúció során alakult ki annak érdekében, hogy megvédjen minket a veszélyektől és segítse a túlélésünket. Az evolúciós pszichológia azt vizsgálja, hogy hogyan formálták a történelmi környezeti hatások az emberi elmét és viselkedést. A félelmek evolúciós alapja segíthet megérteni, miért…
-
Milyen megküzdési stratégiák vannak?
A legtöbben nem kezeljük tudatosan a stresszt, csak elviseljük. Pedig sokat javulhat az életminőségünk, ha stresszkezelő technikákat alkalmazunk, persze ezeket is meg kell tanulni, ki kell tapasztalni és gyakorolni kell, hogy működjenek. A megküzdési stratégiák a stressz kezelésére használt eljárások. A megküzdés kevésbé arról szól, hogy mi történik a világban, sokkal inkább arról, hogy az elménk hogyan értelmezi a helyzetet.…
-
A Little Albert-kísérlet
A Little Albert-kísérlet John B. Watson és Rosalie Rayner által végzett pszichológiai kísérlet, amelynek célja az volt, hogy megvizsgálja, hogy kondicionálhatók-e az érzelmeink, például a félelmeink, ahogy azt Pavlov az állatok esetében már kimutatta. A kísérlet az 1920-as években zajlott, és ma is egyike a pszichológiai kísérletek egyik ikonikus példájának. Mit jelent az érzelmek kondicionálása? Az érzelmek kondicionálása olyan…