• Pszichológia

    A Maslow-piramis és az önmegvalósítás

    Abraham Maslow pszichológus dolgozta ki azt a szükséglethierarchiát, amit a köznyelv csak Maslow-piramisnak nevez. Az elmélet megalkotója nem ábrázolta a szinteket piramisként, de tény, hogy így jól szemléltethető. Maslow elmélete a szükségletek és a motiváció közötti összefüggésekről szól, remek alap az emberi viselkedés és motiváció megértésére, de nem egy stabil elmélet, számos kritikával illették már. Az elmélet alapját képező kérdés…

  • Pszichológia

    Mi az imposztor szindróma?

    Az imposztor szindróma az a pszichológiai jelenség, mikor úgy érzed, hogy a siker nem a te érdemed, pedig valójában sokat dolgoztál azon, hogy elérd. Mégis csalónak, vagyis imposztornak érzed magad és ez gátol abban, hogy megbecsüld az eredményt, amit elértél és önmagadat. Először 1978-ban írta le a jelenséget két pszichológus, Paulina Clance és Suzanne Imes. Ami az imposztor szindróma mögött…

  • Pszichológia

    Az intelligencia 7 típusa

    Howard Gardner pszichológus intelligencia-elmélete szerint az intelligenciát nem azonosíthatjuk a logikus gondolkodás képességével, mert az egy sokkal összetettebb dolog. Többféle intelligencia létezik, melyek egymást kiegészítve működnek bennünk. Úgy definiálja az intelligenciát, mint a problémák megoldására, illetve az adott kultúrában értékesnek számító dolog létrehozására való képesség. Tehát problémamegoldás és alkotás.   A 7 intelligencia-réteg:   Nyelvi intelligencia: Ez magában foglalja a…

  • Pszichológia

    Milyen elhárító mechanizmusokkal védekezik az elménk?

    A nehéz helyzetekkel nem mindig vagyunk képesek azonnal szembesülni, ezért az elménk néha kér egy kis időt. Mind használunk elhárító mechanizmusokat, sokszor észre sem vesszük. Nem mindig vagyunk harcképes formában. Ez afféle halasztás, hogy a problémát egy megfelelőbb időpontban tudjuk kezelni, normális reakció. Baj akkor lehet, ha a halasztásból halogatás lesz és nincs más stratégiánk a problémákkal kapcsolatban csak az…

  • Könyvajánló

    Könyvajánló: Dr. Matus István: Az önismerettől a jellemig

    Azt, hogy miről szól ez a könyv sokkal jobban leírja az alcíme, ami Út a lelki egészséghez. Olyanoknak ajánlom, akik hívőnek tartják magukat, mert a szerző gondolkodásmódja keresztény alapokra épül és ennek többször hangot is ad. A neves pszichiáter Dr. Matus István abból az állításból indul ki, hogy a világ érezhetően a megőrülés felé tart. Az emberi lélek kizökkent az…

  • Pszichológia

    Stressztűrő képesség, azaz szívósság

    Mik a stresszes események az életünkben? A befolyásolhatatlan, bejósolhatatlan, vagy az önmagunkról alkotott képpel összeegyeztethetetlen események. Mindenki életében nagyjából egyenlő arányban fordulnak elő, mégis néhányan könnyen viselik, mások pedig belerokkannak. Mi a különbség a szívós és a nem szívós személyiség között? A stresszel szemben rendkívül ellenálló emberek, akiket még a legsúlyosabb megpróbáltatások sem tudnak fizikailag vagy érzelmileg megtörni: a szívósak.…

  • Pszichológia

    Az optimizmusról és a pesszimizmusról

    Jó dolog optimistának lenni? Hát persze – vágja rá az optimista, hiszen mindent pozitívan lát és nyitott az újdonságokra. Folyton lelkes és körül lengi valamiféle rózsaszín köd, aminek ráadásul vattacukor illata van. És mi a helyzet a pesszimizmussal? Vajon jó dolog-e pesszimistának lenni? Hát persze – mondja Murphy – ha eleve a legrosszabbra számítasz, akkor nem is csalódhatsz. Ha nem…

  • Önismeret

    Az önuralom szerepe az életünkben

    Az önkontroll az a képességünk, ami segít nekünk a hosszútávú céljaink elérésében. Szoros összefüggésben áll az akaraterővel és az érzelmi intelligenciával. A hirtelen érzelmi reakciókkal szemben a megfontolást helyezzük előtérbe. Vagyis a gondolkodásunk segítségével képesek vagyunk uralkodni az érzelmeinken, és például nem csapjuk a falhoz a kellemetlenkedő munkatársunkat. Hogyan segít a hosszútávú célok elérésében? Rövidtávú céljaink esetében viszonylag könnyű a…

  • Pszichológia

    Mi a tanult tehetetlenség?

    Egy régi rossz tapasztalat drasztikus változást tud hozni a viselkedésben, és előítéletként nehezedik jövőbeli szituációkra is. Martin E.P. Seligman pszichológus elmélete, a tanult tehetetlenség egy olyan közömbös vagy tehetetlen állapot, mely azért alakult ki, mert már csalódtunk, és rögzült az eredménytelenségünk, ezért feleslegnek érezzük a próbálkozást. Ezt a helyzetet jól szemlélteti a következő kutyákon végzett kísérlete: Adott egy ketrec, ami…

  • Önfejlesztés

    Hogyan zajlik a változás folyamata?

    Kétféle változást tapasztalhatunk az életünkben: amit elszenvedünk és amit mi idézünk elő. Ez utóbbit nevezhetjük változtatásnak. Minden változtatás változás, de nem minden változás változtatás. Az, hogy képesek vagyunk-e változtatni az életünkön, a szokásainkon két pszichikai tényezőn múlik. Az egyik, hogy mennyire hiszünk abban, hogy a változás után jobb lesz. A másik, hogy mennyire félünk magától a megpróbáltatástól. Mindkettő tőlünk függ,…

  • Filmajánló,  Pszichológia

    Filmajánló: Take Shelter

    Szeretek olyan filmeket ajánlani, melyek megmozgatják az elmét. Mikor igazán bele tudjuk képzelni magunkat a főhős helyzetébe, és folyton azon agyalunk, hogy mi mégis mit tennénk a helyében. A Take Shelter pont egy ilyen film. (Nincs magyar címe, szabad fordításban: „Vonulj fedezékbe!” vagy „Keress menedéket!”) Bár a cím arra enged következtetni, hogy akciódús jelenetek lesznek, valójában ez inkább egy pszichodráma,…

  • Pszichológia

    Hogyan néz ki a problémamegoldás folyamata?

    Amit mindig elmondok, ha valaki a problémákról kérdez, hogy: „Kétféle probléma van. Amit meg lehet oldani, és amit nem. Az előbbit minél előbb meg is kell oldani, az utóbbival pedig meg kell tanulni együttélni.” Ebben a cikkben a megoldható problémákról lesz szó. Az, hogy miként lehet megtanulni együttélni egy megoldhatatlan problémával, más témakör. Talán az is megér majd egy külön…

  • Pszichológia

    Hogyan győzd le a maximalizmust?

    „Hozd ki magadból a legtöbbet, de ne dögölj bele”. Korunk egyik megoldhatatlan rejtélye. De mi is az a maximalizmus, és miért szenvedünk tőle? Már gyerekkorunktól kezdve jutalmazás és büntetés kíséri mindennapjainkat. Hajtunk a piros pontra, buksisimogatásra, elismerésre. Mivel mások osztják a jutalmat, az ő elismerésük kell. Aztán felnőtt korunkra is valahogy megmarad ez a beidegződés. Az 5-ös a legjobb érdemjegy,…

  • Pszichológia

    Jó kedvvel ébredsz hétfő reggel?

    Gyerekként nagy kedvencem volt ez a lusta macska, könnyű volt vele azonosulni. Most is baromira csípem a humorát, de az életstílusával már nem tudok azonosulni. Ha lenne egy bárgyú gazdám, aki tömné belém a lasagnét, elviselné a hülyeségeimet, és semmi gondom nem lenne a világon egy idegesítő kiskutyán kívül, akkor is többre vágynék. Persze nem vagyok macska. Vajon Garfield valódi…